Index Vakbarát Hírportál

A BL-szezon legröhejesebb góljával nyert Moszkvában a Leverkusen

2019. november 26., kedd 20:52

Egy győzelmet és egy döntetlent hozott Bajnokok Ligája ötödik fordulójában a keddi korai sáv, a  Bayer Leverkusen idegenben győzte le a Lokomotiv Moszkvát 2-0-ra, a Club Brugge viszont a hosszabbításban, a 92. percben egyenlített idegenben a Galatasaray ellen, megkavarva a csoport állását.

A németek kabaréba illő góllal szerezték meg a győzelmet, olyannyira, hogy tulajdonképpen semmi közük nem volt a győztes találathoz azon túl, hogy előtte elvégeztek egy szögletet: a beívelt labdát simán megszerezhették volna az oroszok, de az elhamarkodott felszabadítás Rifat Zsemaletgyinov térdére vágódott, onnan pedig a kapuban kötött ki.

A Lokomotiv nem sokkal a 11. percben esett gól előtt szintén gólt szerzett, ám az les miatt visszavonták, így pár perc alatt az 1-0-s vezetés helyett ugyanilyen arányú hátrányba kerültek. Az oroszoknak a második félidőben sem sikerült felpörögni, a szünet után nem sokkal Sven Bender talált be, 2-0-ra növelve a Leverkusen előnyét. A németek ezzel a találattal egyébként sokat javítottak a helyzetükön, a BL-csoportkörben szerzett öt góljukból ugyanis Bender góljával már 2-őt is saját erőből szereztek, a második három öngólból jött.

lokolever

A törökországi meccsen a Galatasaray sokáig 1-0-ra vezetett a Club Brugge ellen Adem Büyük góljával, de végül Krepin Diatta 92. perces góljával az utolsó pillanatban kiegyenlítettek. A belgák ünneplése kicsit túlzóra sikerült, Diatta és Clinton Mata is megkapta a második sárgáját – egyikük levette a pólóját, másikuk szétrúgta a szögletzászlót –, így a legvégére 9 emberre fogyatkoztak. A Galatasaray bánhatja, hogy a végén némi zavar volt a védelmükben, mert az Európa Ligába jutás közelebbi esélye helyett maradtak a csoport utolsó helyén, és a hatodik fordulóban, a PSG ellen játszva kellene kiharcolni a három pontot.

Rovatok