Index Vakbarát Hírportál

Hét tinédzserrel állt fel a United az EL-ben

2019. november 28., csütörtök 19:45

Már biztos továbbjutóként utazott a kazah Asztanához csütörtökön a Manchester United az Európa Ligában, Ole-Gunnar Solskjaer edző kihasználta a lehetőséget, és hét 20 éven aluli futballistát nevezett a kezdőcsapatába.

Ott volt

akik először játszottak a felnőtt csapatban.

De kezdett

Nagyon jól indult a meccs az angoloknak, az egyik rangidős, a 26 éves Jesse Lingard megszerezte a vezetést. A szünetben vezettek is, de a második félidőben fordított az Asztana.

Somko egyenlített az 55. percben, hét percre rá Bernard öngólt vétett, így a vége 2-1 lett.

A United a vereségével is maradt a csoport élén, a négyes másik meccsén, az Alkmaar-Partizan Belgrád mérkőzésen a szerbek meglepetésre gyorsan kétgólos előnybe kerültek, de a hollandok a 88. percben szépítettek, majd - már a párperces hosszabbításban - egyenlítettek is. MIndkét gólt Ferdy Druijf lőtte. 

a

Európa Liga, csoportkör, 5. forduló:

A csoport:

Dudelange (luxemburgi)-APOEL (ciprusi) 0-2 (0-2)

Sevilla (spanyol)-Qarabag (azeri) 2-0 (0-0) 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Sevilla 15 pont, 2. (és továbbjutott) APOEL 7, 3. Qarabag 4, 4. Dudelange 3 

B csoport:

Lugano (svájci)-FC Köbenhavn (dán) 0-1 (0-1)

Malmö (svéd)-Dinamo Kijev (ukrán) 4-3 (1-2) 

Az állás: 1. Köbenhavn 9 pont, 2. Malmö 8, 3. Dinamo Kijev 6, 4. Lugano 2 

D csoport:

Rosenborg (norvég)-LASK Linz (osztrák) 1-2 (1-1)

Sporting Lisboa (portugál)-PSV Eindhoven (holland) 4-0 (3-0) 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Sporting 12 pont, 2. (és továbbjutott) LASK Linz 10, 3. PSV Eindhoven 7, 4. Rosenborg 0 

E csoport:

SS Lazio (olasz)-CFR Cluj (román) 1-0 (1-0)

Celtic Glasgow (skót)-Rennes (francia) 3-1 (2-0) 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Celtic 13 pont, 2. CFR Cluj 9, 3. Lazio 6, 4. Rennes 1 

F csoport:

Vitória SC (portugál)-Standard Liege (belga) 1-1 (1-1)

Arsenal (angol)-Eintracht Frankfurt (német) 1-2 (1-0) 

Az állás: 1. Arsenal 10 pont, 2. Frankfurt 9, 3. Standard Liege 7, 4. Vitória SC 2 

H csoport:

Ferencváros-Espanyol (spanyol) 2-2 (1-1)

CSZKA Moszkva (orosz)-Ludogorec (bolgár) 1-1 (0-0) 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Espanyol 11 pont, 2. Ludogorec 7, 3. Ferencváros 6, 4. CSZKA Moszkva 2 

C csoport:

Krasznodar (orosz)-Basel (svájci) 1-0 (0-0)

Trabzonspor (török)-Getafe (spanyol) 0-1 (0-0) 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Basel 10 pont, 2. Getafe 9 (5-4), 3. Krasznodar 9 (7-8), 4. Trabzonspor 1 

G csoport:

Feyenoord (holland)-Glasgow Rangers (skót) 2-2 (1-0)

Young Boys (svájci)-FC Porto (portugál) 1-2 (1-0) 

Az állás: 1. Glasgow Rangers 8, 2. FC Porto 7, 3. Young Boys 7, 4. Feyenoord 5 

I csoport:

Olekszandrija (ukrán)-VfL Wolfsburg (német) 0-1 (0-1)

St. Etienne (francia)-Gent (belga) 0-0 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Gent 9 pont, 2. (és továbbjutott) Wolfsburg 8, 3. St. Etienne 4, 4. Olekszandrija 3  

J csoport:

Wolfsberg (osztrák)-Borussia Mönchengladbach (német) 0-1 (0-0)

Basaksehir (török)-AS Roma (olasz) 0-3 (0-3) 

Az állás: 1. Mönchengladbach 8 pont, 2. AS Roma 8, 3. Basaksehir 7, 4. Wolfsberg 4 

K csoport:

Braga (portugál)-Wolverhampton Wanderers (angol) 3-3 (1-3)

Besiktas (török)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-1 (0-1) 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Braga 11 pont, 2. (és továbbjutott) Wolverhampton Wanderers 10, 3. Slovan Bratislava 4, 4. Besiktas 3 

L csoport:

AZ Alkmaar (holland)-Partizan Beograd (szerb) 2-2 (0-2)

Asztana (kazah)-Manchester United (angol) 2-1 (0-1) 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Manchester United 10 pont, 2. (és továbbjutott) AZ Alkmaar 9, 3. Partizan Beograd 5, 4. Asztana 3

Rovatok