Szalai Ádám góljával nyerte a Mainz a Rajna-Majna-derbit, vagyis az Eintracht Frankfurt elleni bajnoki mérkőzést a Bundesliga 13. fordulójában. A Mainz 05 több mint egy félidőt emberelőnyben játszva nyert, a fontos győzelemmel pedig elmozdult a kiesőzóna közeléből, hiszen már 4 pontos, megnyugtató különbség választja el őket a 16. helyen álló Herthától.
A mérkőzésen a Frankfurt szerezte meg a vezetést a 33. percben Martin Hinteregger góljával, ám a vendégek helyzete jóval nehezebb lett a 44. percben, amikor Dominik Kohr egy piros lappal emberhátrányba hozta csapatát.
A Mainz fel is pörgött a második félidőben, és előbb Karim Onisiwo egyenlített az 50. percben, majd az 57. percben beálló Szalai Ádám fordult kapura egy beadás után elé pattanó labdával a 69. percben, győztes találatot szerezve.
A mérkőzésen a szurkolók pirotechnikai eszközökkel és transzparensekkel is tiltakoztak a nézők körében rendkívül népszerűtlen hétfő esti mérkőzéssáv ellen, ezért a találkozó csúszott is.
A vereség után a Frankfurt a 10., a Mainz a 12. helyen áll a német bajnokságban – Achim Beierlorzer kinevezése óta már sorban a második bajnokijukat nyerték.