Index Vakbarát Hírportál

Ibrahimovic a Serie A-ban folytatja

2019. december 4., szerda 11:07

Továbbra sem lehet tudni, hogy pontosan hol folytatja a játékot Zlatan Ibrahimovic, a 38 éves svéd csatár viszont jelentősen szűkítette a lehetőséget egy friss interjúban. A GQ magazin olasz kiadásának nyilatkozva azt mondta, hogy egy olyan klubhoz igazol, aminek vissza kell térnie a győzelmekhez, aminek meg kell újulnia, és újra harcba kell szállnia minden címért minden fronton. A kijelentést azzal zárta, hogy

Viszlát Olaszországban hamarosan.

Ezzel szinte biztossá vehető, hogy a Los Angeles Galaxytól távozó Ibrahimovic a Serie A-ban folytatja, ahol sajtóértesülések szerint az AC Milan vagy a Napoli szerezheti meg a csatárt. Igaz, a Milan klubigazgatója, Frederic Massara épp a hét elején jelezte, hogy nincs friss hír Ibrahimovic kapcsán, a svéd továbbra is a jövőjén gondolkodik, de még nem döntött.

Ibrahimovic a napokban azzal került a hírekbe, hogy tulajdonrészt szerzett a Hammarby csapatában – elsőre mindenki azt hitte, hozzájuk igazol, de még a tulajdonrész megvásárlása is elég volt ahhoz, hogy a svéd szurkolók, elsősorban az Ibrahimovicot nevelő Malmö rajongói a csatár ellen forduljanak.

A 116-szoros svéd válogatott csatár korábban 2004-06 között a Juventus, 2006-09 között az Internazionale, 2011-12-ben pedig a Milan játékosa volt.

Rovatok