Index Vakbarát Hírportál

Élvonalba jutott a Dél-Koreában játszó magyar csatár csapata

2019. december 8., vasárnap 14:06

A 0-0–s döntetlennel végződő első meccs után a visszavágón 2-0–ra nyert a Gjongnam ellen, így feljutott az élvonalba az eddig a dél-koreai másodosztályban játszó Puszan Ipark FC. A menetelésből pedig tevékenyen kivette a részét az Újpestről kölcsönadott Novothny Soma is, aki a 95. percben fejelt gólt a döntő mérkőzésen – írja a Nemzeti Sport.

Az Újpest még március közepén jelentette be, hogy kölcsönadja legjobb csatárát a dél-koreai másodosztályban szereplő Puszan Ipark FC-hez, Novothny pedig itt bizonyított is. A magyar játékos 29 meccsen 13 gólt lőtt, és nem kis részben neki volt köszönhető, hogy a csapat a bajnokság hatodik helyéről a másodikra jött fel, rájátszásba került, majd osztályozót vívhatott a feljutásért.

A Puszan hazai pályán nem tudta legyűrni a Gjongnamot, idegenben azonban sikerült megtörniük őket, a hazaiaknak helyzetük se nagyon volt. A 74. percben a brazil Romulo tizenegyesből szerezte meg a vezetést a Puszannak, majd a hajrában Novothny egy fejessel biztosította be a győzelmet, és a feljutást a csapatának.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ennek fényében Novothny hol folytatja majd, annyi azonban biztos, hogy márciusban azt mondta, nincs kizárva, hogy egyszer majd visszatér Újpestre.

Rovatok