22 éve még NB I.-es csapatuk volt, utána jó ideig csak vegetált a futball a 12 ezres alföldi városban. Aztán néhány éve történt valami: az újjászerveződő csapat elindult fölfelé, ma már stabil NB II.-esnek számít. Új stadionjuk, edzőközpontjuk is lett, csodájára is járnak a környékbeliek. Mi hozta el a tiszakécskei labdarúgás második aranykorszakát?
Gyerekkoromban rengetegszer nyaraltam Tiszakécskén, nagyszüleim ott építettek nyaralót a kilencvenes évek elején. Nagyon erősen megmaradt bennem abból az időből a lerobbant városi stadion képe az omladozó betonlépcsőkkel és a rozsdás vaskorlátokkal, illetve az a hangulat, ami nemcsak a tiszakécskei sportpályát, hanem az egész magyar labdarúgást áthatotta akkoriban. Ez és a nyaralók között döcögő sárga kisvasút tett rám mély benyomást.
1997-ben kisebb szenzációt okozott a 12 ezres Bács-Kiskun megyei város futballcsapata azzal, hogy feljutott az NB I.-be. Akkor még nem volt megszokott, hogy egy 1800 fős falunak élvonalbeli csapata legyen, mint a Felcsútnak, egyszóval ez tényleg nagy dolognak számított. Egy meccsen én is kint voltam; tizenegy éves lehetettem, de a mai napig tisztán emlékszem, hogy a Gázszerrel játszott a Kécske, a végeredmény pedig 1-1 lett.
A Tiszakécskéből nem lett alföldi Leicester City.
Mindössze egy szezon után kiesett az első osztályból, amit igazi zuhanórepülés követett: néhány évre meg is szűnt a labdarúgás a városban, majd a 2000-es évek elejétől a Bács-Kiskun megyei bajnokság harmadik vonalában vitézkedett tovább a csapat.
A kisvasút azóta megszűnt, a tiszakécskei foci viszont feltámadt. A kék-sárga szerelésben játszó csapat 2017-ben második nekifutásra megnyerte az első osztályú megyei bajnokságot, a feljutást követő évben rögtön bajnok lett az NB III.-ban, így került fel 2018 nyarán az NB II.-be.
Bács-Kiskun megyében egyedül Tiszakécskének van NB II.-es csapata, a megyeszékhely csapata, a Kecskeméti TE egy osztállyal lejjebb szerepel. De ami igazán egyedülállóvá teszi a Tiszakécskét, hogy nincs még egy olyan focicsapat az országban, amelyik nevében a duna szerepel, miközben a Tisza partján játssza meccseit.
Az, hogy miként állhatott elő ez az abszurd helyzet, egyben azt is megmagyarázza, hogyan sikerült a Tiszakécskének néhány év alatt a megyei bajnokság sokadik bugyrából egészen az NB II.-ig felküzdenie magát.
Négy évet kell visszamennünk az időben: 2015-ben egy helyi kötődésű építőipari cég karolta fel a focicsapatot, és lett a névadó szponzora, azóta hivatalosan Duna Aszfalt TLC néven fut a Tiszakécske. (A mostani csapat nem jogutódja a korábbi NB I.-esnek.)
Talán már hallott a Duna Aszfaltról: a NER egyik kedvenc építőipari cégéről van szó, ami az elmúlt években megtöbbszörözte bevételeit az elnyert közbeszerzéseknek köszönhetően. Nemrég a Duna Aszfalté lett az egykori Simicska-birodalom legnagyobb cége, a Közgép.
A Duna Aszfalt tulajdonosa Magyarország egyik leggazdagabb embere, a szintén tiszakécskei Szíjj László, akit Mészáros Lőrinc üzlettársaként is szokás emlegetni.
Szíjj és Mészáros tulajdonostársak egy horvát ingatlanfejlesztő cégben, de magánemberként is összejárnak, tavaly októberben együtt nézték meg Londonban a Chelsea–Videoton Európa Liga-mérkőzést. A politikai szálnak itt még nincs vége: a Duna Aszfalt az elsők között cserélte le addigi szerelését Mészáros sportmárkájára, a 2Rule-ra.
Itt nem az üzleti célok vezéreltek, hanem a helyi kötődés. Érzelmi alapon döntöttünk úgy, hogy szponzoráljuk a tiszakécskei labdarúgást. Úgy látom, hogy egyre több ember kötődik már a csapathoz, s jó úton járunk
– nyilatkozta az NB III.-as feljutás után a Kécskei Krónikának Szíjj.
A Duna Aszfalt hivatalosan csak főszponzor, a klub többségi tulajdonosa egy másik építőipari cég, a Magyar Vakond Kft. Szíjjnek tulajdonrésze volt a cégben, 2015-ben szállt ki belőle, így a Duna Aszfalt korábbi résztulajdonosa, Varga Károly maradt az egyedüli tulajdonos a Vakondban. Ez most novemberben változott: a cégadatbázis szerint a Duna Aszfalthoz került a Magyar Vakond.
A Duna Aszfalt tehát jött, és néhány év leforgása alatt hihetetlen fejlesztések mentek végbe Tiszakécskén. A lepukkant stadion helyén egy komplett sportkomplexum épült fel: felújították a centerpályát, a klubépületet (öltözők, kiszolgálóhelyiségek) és a lelátókat, az 1700 férőhelyes főtribün fedett lett. Modernizálták a villanyvilágítást, digitális eredményjelzőt is kapott a pálya. A felújított stadion mellett több edzőpálya és egy műfüves sportcsarnok is épült.
Körülbelül egymilliárd forintba került a Tisza-parti ékszerdoboz felhúzása, a beruházás költségeit nagyrészt tao-támogatásokból fedezte a klub, de az önkormányzat is besegített valamennyivel. A világítás modernizációjára 113 milliót, a sportcsarnokra 181 milliót, az öltözők és a pálya felújítására pedig 208, illetve 54 milliót kaptak sporttámogatás címén. Később csapatbuszokra, mobil lelátóra és a játékosok regenerációját segítő krioszaunára is beruháztak, szintén tao-pályázatból.
A Tiszakécske szárnyalását nem mindenki nézte jó szemmel a NER világában: az NB II.-es feljutásért a Péccsel voltak nagy versenyfutásban, az utolsó előtti fordulóig úgy tűnt, a Pécs lesz a befutó, de nem nyertek a Dabas ellen, így előzött a Kécske.
Az, hogy a játékvezető egy – szándékos vagy nem szándékos, mindenesetre felháborító – ítélettel ma este elvette a Pécstől a győzelmet, és ezzel a Tiszakécskét hozta helyzetbe, egyértelmű. Számomra valójában az a kérdés, hogy miért nem látják át az illetékesek, hogy akármennyi pénze is van a Duna Aszfaltnak, mint a Tiszakécske szponzorának, a magyar futball számára a Pécs feljutása (és mielőbbi NB I.-es tagsága) a kívánatos.
Nem akárki posztolta ezt, hanem az akkor még Mészáros érdekeltségébe tartozó Mediaworks tartalomfejlesztési igazgatója, Pauska Zsolt. Nemcsak Pauskát háborította fel az ítélet, hanem a szurkolókat is, akik berontottak a pályára, és megkergették a bírót.
A klubvezetésben is találunk ismerős neveket: a Ferencváros játékosaként a Bajnokok Ligáját is megjárt Nyilas Elek szakmai igazgatóként dolgozik a Tiszakécskénél. 2015 nyarán került a klubhoz, két évig edzőként irányította a csapatot, 2017-ben nevezték ki szakmai igazgatónak. Az NB II.-es Szeged edzője volt, amikor megkeresték az akkor még a megyei bajnokságban játszó Tiszakécskétől. Ismerte a várost, 1993-ban a Vác játékosaként pályára lépett a villanyvilágítás avatásán. „Amit akkor avattunk, annak bontásánál már itt voltam.” Többször találkozott Szíjj Lászlóval, hogy megismerje a klubvezetés elképzeléseit.
Találkoztak a gondolatok. Furcsa lehet, hogy egy NB II.-es kispadról mondtam le a Tiszakécske kedvéért, de láttam a lehetőséget, a perspektívát. Edzőként valahogy mindig az építés volt a feladatom, Tiszakécskén is ez fogadott. Játékosként és edzőként mindig csak kértem, szakmai igazgatóként most én tudok segíteni.
Amikor átigazolt a Tiszakécskéhez, még nem volt meg az új stadion, csak tervek léteztek. Szíjj László személye volt a garancia arra, hogy profi körülmények között dolgozhatnak majd. Az infrastruktúra a csapattal párhuzamosan fejlődött, igaz, az NB III. megnyerésével átugrottak néhány lépcsőfokot. Nem akarnak a nagyobb költségvetéssel rendelkező klubokkal versenyezni, nincsenek sztárjaik, ambiciózus, dolgozni szerető játékos alkotják a keretet. Hosszú távon az a cél, hogy stabilan az első tíz között legyen a Tiszakécske.
Más filozófiát követünk, mint mások: nem akarunk gyorsan nagyra nőni. Először az alapokat kell letenni, mert úgy tud hosszú távon sikeres lenni ez a projekt. Tiszakécskén húsz éve már volt egy aranykorszaka a labdarúgásnak, de amilyen gyorsan jöttek a sikerek, olyan gyorsan jött az összeomlás.
Néha szóba kerül a csapatnál, hogy milyen volt a Real Madrid vagy az Ajax ellen játszania, de Nyilas már nem akar a múlttal foglalkozni. „A múltból nem lehet megélni; szép volt, jó volt, de új kihívások jönnek. A tiszakécskeieknek a ma és a holnap kell, őket az érdekli, hogy ez a csapat legyen sikeres.” Nem akart egyetlen momentumot kiemelni tiszakécskei pályafutásából, számára a csapatnál formálódó egység és közösség a legfontosabb, mert ezek nélkül az NB II.-es feljutás sem sikerült volna.
Első NB II.-es évében 15. lett a Tiszakécske, a bennmaradás nem forgott veszélyben, 11 ponttal végeztek a kieső zóna felett. A Magyar Kupában egészen a 9. fordulóig meneteltek, a későbbi döntős Honvéd állította meg őket: az odavágón 1-0-ra nyert a budapesti csapat, a visszavágó viszont 1-1 lett, az utolsó percig nyitott volt a meccs. Ennek ellenére a bajnokság vége előtt nem sokkal kirúgták Szabó István edzőt, helyére a Zalaegerszeget és a Vasast is irányító Simon Antal került. Simon sem húzta sokáig: kicsivel több mint egy év után november elején tőle is megvált a klub, nincs még végleges utódja.
Idén kicsivel gyengébb formát mutat a Tiszakécske. 17 forduló alatt 21 pontot szereztek, tavaly ilyenkor 27 ponton álltak. Novemberben négy meccsen maradtak nyeretlenek, a Szegedtől és a Budaörstől is kaptak egy ötöst. A szurkolókban az tartotta a lelket, hogy az őszi szezon utolsó meccseire két győzelemmel fordultak rá: a Dorogot 2-1-re, a Haladást 2-0-ra győzték le. Nem csoda, hogy nagy reményekkel várták a december elsejei, Soroksár elleni meccset, hátra végre elindul fölfelé a csapatuk.
A tiszakécskei szurkolók törzshelyét eltéveszteni sem lehet, a lottózóval kombinált kocsma közvetlenül a stadion mellett található. Egy órával a meccs kezdete előtt egyedül Sándor üldögélt bent sárga-kék sáljában egy üveg sör társaságában. Jól emlékszik azokra az időkre, amikor a másodosztályban töltött évek után feljutott az NB I.-be a Tiszakécske. Felbolydult az egész megye, más városokból is jöttek nézők, hogy focit lássanak. Nem ritkán 3-4 ezer ember zsúfolódott össze a lelátókon, mesélte. Büszkeség a városnak, hogy újra NB II.-es csapata van, legalább az egész országban megismerik Tiszakécske nevét.
Ha nem lenne a foci, talán nem is tudnák, hogy létezik.
Dicső múlt ide vagy oda, ma már úgy gondolja, túl hamar került fel az NB I.-be a Tiszakécske, ezért is ment olyan gyorsan tönkre utána. Azzal is elégedett lenne, ha stabil középcsapatként zárná a bajnokságot a mostani csapat, senki sem vár tőlük feljutást. Egy dolgot sajnál, hogy nincsenek kécskeiek a csapatban, a régiben legalább játszottak helyiek. A csapat mecénását, Szíjj Lászlót gyerekkora óta ismeri, minden meccsen kint van, néha még a második csapatot is megnézi. Ha összefutnak, mindig váltanak néhány szót. „Főleg a fociról beszélgetünk, az üzleti élethez nem értek. Nem is engedne bepillantást az ügyeibe.”
Csabával a jegypénztár előtt találkoztunk, rutinos szurkolóként egy párnát szorongatott a hóna alatt. Oszlopos tagja a 30-40 fős szurkolói kemény magnak, szent és sérthetetlen számára a hétvégi meccs. Már kapunyitásnál a helyszínen van, ha nem kell este dolgoznia, egy sör is belefér a társakkal. Üzemfelügyelő diszpécserként dolgozik a vízműveknél Kecskeméten, sokat zrikálja a munkatársait azzal, hogy a Kecskemét csak NB III.-as.
Csaba is végignézte az NB I.-es szereplést és az azt követő összeomlást. Egy kisvárosban mindenki tudja az okokat, de nem annyira publikus, mondta sejtelmesen. Abban maradtunk, hogy elfogyott a pénz. „Úgy néz ki, hogy megint jó kezekben van a tiszakécskei foci. Legalábbis kívülről úgy tűnik, a pénztárcába nem látunk bele” – összegezte az elmúlt években látott fejlődést. Szíjj Lászlót közvetlen embernek tartja, akivel mindig lehet váltani egy-két szót, még ha a B középbe nem is ülne be. „Nézze, ha neki így jó!” – tárta szét a kezét, amikor a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról kérdeztük.
A meccsen volt miért visszavágnia a Tiszakécskének, tavaly 4-0-ra kapott ki hazai pályán a Soroksártól. (A Soroksár edzője Lipcsei Péter, egy másik egykori ferencvárosi játékos.) Ehhez képest a vendégek domináltak az első 20 percben, több jó cselük és lövésük is akadt. A 22. percben egy tizenegyessel szerezték meg a vezetést, tíz perccel később megduplázták az előnyt: egy oldalról belőtt labdára érkezett jól a soroksári csatár. A tiszakécskeiek főleg kontrákkal próbálkoztak, de igazi gólhelyzetig nem jutottak el, a félidő végéig maradt a 2-0.
Amennyi pénzt beletettek a csapatba, ahhoz képest elég gyenge. Kéne egy jó irányító a középpályára és egy gólerős csatár
– értékelte a szünetben a csapat teljesítményét Dávid és Zoltán. Ők még nem láthatták az NB I.-ben játszani a Tiszakécskét, fiatalok ahhoz. Nekik a mostani csapat jelenti a helyi foci aranykorszakát. Nagy szónak tartják, hogy a megyében csak Tiszakécskének van NB II.-es csapata, nem bánják, hogy a Duna Aszfalt támogatja a csapatot, enélkül nem sikerült volna idáig eljutniuk. „A Manchester City és a PSG sem volt sehol, míg mögéjük nem állt egy gazdag tulajdonos.”
Szép az új stadion, csak kevés a néző, sajnálkozott az idősebb szurkolói generációt képviselő Pálinkás Béla. Kisebb legendának számít a városban: 1973 és 1993 között több mint 600 meccsen lépett pályára a Tiszakécskében, 35 évesen vonult vissza, de egy Diósgyőr elleni NB II.-es meccsre még benevezték, mert nem volt meg a létszám. Lassan ötven éve dolgozik a klubnál, volt utánpótlásedző, jelenleg a sportkomplexum gondnoka, a mérkőzések főrendezője. Munkája elismeréséül tavaly ő végezhette le a kezdőrúgást az első NB II.-es hazai meccsen. Szerinte nem elég közönségszórakoztató a játék, túl sok a biztonsági passz, ezért is maradnak el a nézők.
Két éve a Kecskemét elleni rangadón 3 ezren voltak a helyszínen, még a Nemzeti Sport is címlapon számolt be a Bács-Kiskun megyei rangadóról. Mostanában már jónak számít, ha 500-600-an kimennek; azon a meccsen, amit mi is megnéztünk, 300 néző volt. Egy-egy jó nevű, híresebb csapat több embert vonz, idén a Vasas és az MTK elleni meccseken voltak a legtöbben (1100, illetve 850 néző.)
A második félidőben hiába támadott többet a Tiszakécske, ziccerei a Soroksárnak voltak, többször kellett bravúrral védenie a hazaiak kapusának. Addigra a szurkolók már felváltva szidták a bírókat és a kécskei játékosokat. Főleg a brazil Fabiót találták meg a beszólásokkal. „Csoki, csoki” – mondogatták a bőrszínére utalva. Közben Lipcsei Péter és Nyilas Elek fia is beállt, utóbbi belesérült az ellenfél felrúgásába, nem is tudta befejezni a meccset. A 83. percben a Stoke Cityben is megforduló 19 éves Szerető Krisztofer eldöntötte a meccset; egy visszacsel után kilőtte a hosszú felsőt, ezzel kialakult a végeredmény, 3-0. Szíjj László a VIP-páholyban nézte végig a mérkőzést, és a lefújás után nem sokkal el is hagyta a pályát, így nem tudtuk elcsípni egy gyors értékelésre.
A vesztes meccs után forrtak az indulatok a pálya melletti kocsmában.
Szar. Bővebben? Nagyon szar!
– összegezték a látottakat a törzsszurkolók. Nem értik, hogyan lehet, hogy egyik meccsen brillírozik a Tiszakécske, a következőn pedig simán kikap. Lehet, hogy túlságosan beebédeltek, szólt a megfejtés. Ennél vadabb teóriák is elhangoztak. „Minden le van zsírozva előre. A fideszesek kombinálhatnak, eladhatják, megvehetik a meccseket, ez megy Magyarországon.”
Eddig a Tiszakécske összes meccsén kint voltak és szurkoltak; ha kellett, saját költségükön utaztak el az idegenbeli meccsekre, még zászlókat és dobokat is gyártattak. Egy ideje megtört a lelkesedésük, nincs dobolás sem, mert azt látják, hogy nem hajt eléggé a csapat, elmaradnak az eredmények, a jó csatárok eligazolnak. Szerettek volna egy szurkolói ankétot szervezni, hogy a játékosoknak is elmondják mindezt, de semmi nem lett ebből. Közben más csapatok szurkolói rendre megszólják őket a Duna Aszfalt miatt, panaszolták.
Ezek a dobok ebben a szezonban már nem szólalnak meg
– jelentette ki egyikük, majd kikért még egy kört a pultnál.
(Borítókép: Csomor Ádám / Index)