Index Vakbarát Hírportál

Az olaszokhoz is átgyűrűzött a spanyol bundabotrány

2019. december 27., péntek 21:42

Tizennégy embert vettek őrizetbe Spanyolországban fogadási csalás miatt az Oikos néven futó nemzetközi nyomozás második szakaszában, melynek során arra is találtak bizonyítékot, hogy Olaszországba, a Serie A-ba is átgyűrűzött a májusban kirobbant spanyol bundabotrány – írja az Euro Weekly News.

A spanyol és az olasz rendőrök, illetve az Európai Unió bűnüldöző szervezetének (EUROPOL) közreműködésével lebonyolított akcióban a hatóságok a letartóztatások mellett két házkutatást is tartottak Olaszországban. Ebből derült ki, hogy a gyanúsítottak az olasz bajnokságban is többször próbálkoztak meccsek megbundázásával. Emellett arra is fény derült, hogy a spanyol bűnszervezet állítólagos vezetőinek kapcsolata volt egy illegális szerencsejátékos szervezettel, aminek ügyfelei még a Serie A játékosait is le tudták fizetni.

A mostani akció a május végén lezajlott közreműködés folytatása volt. Akkor 11 embert, köztük spanyol futballistákat és egy klubvezetőt tartóztattak le bundázás vádjával, első, másod- és alsóbb osztályú találkozók befolyásolása miatt. A rendőrségi beszámoló szerint egy másodosztályú meccs végeredményére az átlagosnál 14-szer nagyobb összeget tettek fel a fogadók. 

Az El Periodico című napilap akkor konkrét mérkőzéseket is megemlített, amelyeket befolyásoltak és amelyekre az elkövetők a 888 és az Unibet sportfogadó oldalakon fogadtak. Az egyik a La Liga idei utolsó fordulójában lejátszott Valladolid-Valencia (0-2), a másik a tavaly májusban rendezett Huesca-Gimnastic de Tarragona (0-1) másodosztályú találkozó. A Valladolid játékosait akkor ki is hallgatták az ügyben. A tömeges letartóztatásokkal kapcsolatos vádpontok között pénzmosás és korrupció is szerepel.

Rovatok