A korábban a német és amerikai válogatottat is irányító Jürgen Klinsmann a szezon közben érkezett a Herthához, mert a Dárdai Pált váltó Ante Covic elmaradt a várt eredményektől. Klinsmann-nal sem szárnyalnak a berliniek, de a 12. helyre feljöttek a szezon végére.
A Hertha csütörtökön amerikai edzőtáborozásra utazik, a vezetőedző pedig drasztikus döntésre szánta el magát, 25 játékost fog csak vinni, vagyis tízen otthon maradnak.
A legnagyobb név az elefántcsontparti Salomon Kalou, aki a Chelsea-vel BL-győztes volt, de már 34 éves, és keveset tudott segíteni a csapatnak a szezonban.
"Nagyon jót beszélgettünk, abszolút profi a hozzáállása. Hagytam neki időt, hogy megfelelő döntés hozzon" - nyilatkozott Klinsmann a Bildnek.
A szlovák Ondrej Duda kosármeccsre ment az egyik hétközi fordulóban, mintha távozását csak megkönnyíteni szeretné.
Klinsmann jó néhány fiatallal sem számol, a két korábbi edző fiának, vagyis Dárdai Palkónak és Maurice Covicnak sem akar lehetőséget adni. A Hertha bajnokságot nyert az 1999-2000-es születésű fiatalokkal, és amíg Dárdai Pál volt az edző, úgy terveztek, majd őket folyamatosan beépítve lehetnek eredményesek. A 20 éves Dárdai Palkó idén már nem jutott szóhoz az első csapatban, míg tavaly egyszer kezdett, és hatszor becserélte az édesapja.
Klinsmann a kapusedző Petry Zsoltot is az utánpótlásba helyezte vissza, mert hozta a saját embereit. Dárdai eddigi munkásságával magasra tette a lécet, mert a hetedik és a hatodik helyre is befuttatta csapatát a szezon végére.