Index Vakbarát Hírportál

Ukrán utánpótlás-válogatott játékos igazolt Felcsútra

2020. január 3., péntek 13:47

A korábbi ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgó, Artyem Favorov két és fél éves szerződést írt alá a Felcsúttal, írja a klub közleménye. Az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra.

Favorov eddig az ukrán első osztályban jelenlegi 4. helyen álló Deszna Csernihiv játékosa volt. A 25 éves, egykori utánpótlás-válogatott középpályás a Dinamo Kijevben nevelkedett, majd az Obolon-Brovar Kijev és a Zsirka Kropivnickij csapatok játékosa volt, majd 2017-ben a dán Velje BK-hoz igazolt. Innen 2018-ban igazolt haza Ukrajnába.

A középpályás a jelenlegi szezonban 16 mérkőzésen 2 gólt szerzett az észak-ukrajnai csapat színeiben a Premjer Ligában. Az ukrán U21-es válogatottban tíz meccsen játszott korábban

„Már hónapokkal ezelőtt hallottam a Puskás Akadémia érdeklődéséről, így ismerem a csapatot, tudom, milyen futballt játszik. Azzal is tisztában vagyok, hogy fiatal, de komoly, jó nevű klubról van szó, amelynek jó játékosai vannak és az edzői stábja is remek, ezért nagyon boldog vagyok, hogy létrejött a megállapodás. Amikor először körülnéztem, láttam, hogy gyönyörű a stadion, nagyszerűek az edzőpályák, azaz minden adott, hogy a játékosok fejlődhessenek” – nyilatkozta Favorov a bemutatása után.

Persze csak most érkeztem, de annyit ígérhetek, hogy mindent megteszek azért, hogy az együttes a mostaninál is előkelőbb helyen végezzen a bajnokságban

– mondta Favorov, aki az első igazolása a felcsúti csapatnak a téli átigazolási szezonban.

„Sok mindent elértünk az elmúlt több mint egy évtizedben, a labdarúgásban a sikert az eredmények mutatják: kizárólag fiatalokból álló NB III-as csapatunk a harmadik lett a bajnokságban, utánpótláscsapataink arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek. U17-es labdarúgóink évről évre helytállnak a Puskás–Suzuki-kupa világklasszis csapatai között, NB I-es csapatunk pedig ugyancsak jól teljesített a bajnokságban. Négy akadémistánk kapott helyett első csapatunk kezdőjében, s öten ülnek játékra készen a kispadon – azt hiszem, ezt Magyarországon egyik élvonalbeli klub sem mondhatja el. Közel negyven utánpótlásjátékost adunk a korosztályos válogatottnak, s idén Nagy Zsolt, akire a térség szülöttjeként különösen büszkék vagyunk, bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban, melyben két másik egykori puskásos is szerepet kap.

 – mondta néhány héttel korábban Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke az akadémia évzáróján.

Az őszi szezon után a csapat a bajnokság negyedeik helyén áll, három pont a lemaradásuk a Mezőkövesd mögött. A magyar első osztály január 25-én a 17. fordulóval folytatódik, ahol a Felcsút ellenfele a Kaposvári Rákóczi lesz.

Rovatok