Index Vakbarát Hírportál

Óriási fejessel mentett pontot a Valladolid fiatal törökje

2020. január 3., péntek 23:21 | négy éve frissítve

Két döntetlent hozott a spanyol bajnokság 19. fordulójának pénteki nyitónapja: előbb a Real Valladolid játszott 2-2–es döntetlent a tabellán utolsó előtti Leganésszel, majd a Sevilla és az Athletic Bilbao meccse végződött 1-1–gyel.

A bajnokságban a harmadik helyen álló Sevilla számára fontos lett volna a győzelem, hogy tapadni tudjon a Real Madridra, de már rögtön a 15. percben hátrányba kerültek Ander Capa gólja után. A 60. percben aztán egyenlíteni tudott a Sevilla, miután Unai Nunez tisztázás helyett a saját kapujába lőtt, újabb gól viszont már nem esett, így ha a Real Madrid nyerni tud, növelheti az előnyét.

A másik meccs ennél egy fokkal izgalmasabbnak bizonyult, már csak azért is, mert még negyed óra sem telt el a meccsből, amikor már 1-2 volt az állás:

Sokáig úgy tűnt, hogy ez is marad az eredmény, de Enes Ünal a 79. percben egy kiváló beadást követően fejjel egyenlített, így ismét nyílttá vált a találkozó. A meccs vége aztán nem lett olyan izgalmas, mint az eleje, több gól már nem esett, így maradt a 2-2.

Ez az eredmény amúgy egyik csapatnak sem túl jó: a Leganés hiába veretlen négy forduló óta, még mindig kieső helyen áll, a Valladolid pedig hamarosan szintén elkezdhet emiatt aggódni, mert ez volt a hetedik forduló, amikor nem tudtak nyerni, és már a 14. helyre csúsztak vissza.

tabella

Rovatok