Index Vakbarát Hírportál

A véghajrában rontott büntető mentette meg az Intert

2020. január 12., vasárnap 09:01

Az Internazionale 1-1-es döntetlent játszott vendégével, az Atalantával az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén.

A listavezető milánóiak szinte azonnal vezetéshez jutottak: a belga Romelu Lukaku passzát az argentin Lautaro Martinez váltotta gólra. Utána a hazaiak defenzív játékstílusra váltottak, átengedték a területet az Atalantának, amely azonban mezőnyfölénye ellenére sem tudott igazán nagy gólhelyzetet kialakítani.

A második játékrészre nem változott a játék képe, a bergamóiak nyomtak, és a 75. percben a német Robin Gosens révén egyenlítettek is, írja az MTI. A hajrában mindkét csapat előtt akadtak gólszerzési lehetőségek, de az eredmény annak ellenére sem változott, hogy az Atalanta büntetőt is rúghatott. Luis Muriel hagyta ki a 88. percben a tizenegyest.

Az Inter ezzel már 12 bajnoki összecsapás óta veretlen, ugyanakkor vasárnap a Juventus pontelőnybe kerülhet Antonio Conte csapatával szemben, amennyiben nyer az AS Roma vendégeként. inter-atalanta

Rovatok