Index Vakbarát Hírportál

Bűvésznek becézett játékost vett a román bajnokságból a Fehérvár

2020. január 13., hétfő 10:17

A román bajnokságból igazolt játékost az NB I.-ben szereplő Fehérvár FC, a francia Lyes Houri az új igazolásuk, olvasható a klub honlapján. A 24 éves középpályás 2018-ban került az FC Viitorulhoz, előtte a Roda, a Valenciennes, a Bastia és a Belfort csapataiban játszott.  A vételárról nem tesz említést a magyar klub, a Transfermarkt szerint egymillió eurót ér a játékos. 

 Az elmúlt másfél évben 41 meccsen lépett pályára a román bajnokságban Houri, ezeken összesen 4 gólt rúgott, csapatával 2018-ban román kupát, 2019-ben pedig szuperkupát nyert. A Fehérvár beszámolója szerint Houri a "Bűvész" becenévre hallgat, a francia korosztályos csapatokban együtt játszott a Bayern München-ben szereplő Lucas Hernándezzel és Kingsley Comannal, a Lyonban futballozó Dembélével és a PSG-ben játszó Dialloval is.

Kovács Zoltán sportigazgató elmondása szerint több mint féléve figyelik Hourit, nagyon komoly vetélytársak elől sikerült elhappolniuk. "Remélem, hogy hasonlóan látványos és jó produkciót láthatunk tőle itt a Vidiben is, mint amit az FC Viitorulban mutatott, sőt még jobbat is, hiszen nálunk minden adott ahhoz, hogy még tovább fejlődjön." A játékos határozott célokkal érkezett Magyarországra: bajnokságot és kupát akar nyerni a Fehérvárral. A magyar csapat jelenleg második helyen áll az NB I.-ben, egy meccsel többet játszva négy pont a hátránya a Ferencvárossal szemben. 

Rovatok