Index Vakbarát Hírportál

Klinsmann papírok nélkül edzi a Herthát?

2020. január 16., csütörtök 08:46

Érdekes sztorit vetett fel a német Bild című újság, arról írtak, hogy könnyen lehet, a Hertha BSC-t edző Jürgen Klinsmann-nak lejártak a Bundesligában szükséges edzői képesítései, így előfordulhat, hogy nem is ülhetne a csapat kispadján vezetőedzőként.

Klinsmann, akit november végén neveztek ki a klubnál, azonnal reagált, egyelőre nem túl meggyőzően.

Azok a papírok otthon vannak valahol, Kaliforniában. Egy fiókban vagy valahol. Meg fogjuk találni. És mindent elküldtem a szövetségnek, amit kell. Vagyis minden rendben, semmi probléma

- idézte a BBC az 55 éves menedzsert a Bildre hivatkozva.

A német futballszövetségtől Tobias Haupt, a szervezet edzői akadémiájának vezetője szólalt meg, azt mondta, "az iratokat egyelőre ellenőrzik".

"Klinsmann alapos szakember, a válogatott örökös csapatkapitánya, a német futball rengeteget köszönhet neki. De bizonyos szabályok rá is vonatkoznak, ezeket ellenőrizzük most."

A Hertha 12. helyen áll a Bundesligában, vasárnap játsszák egyik legnagyobb meccsüket, a Bayern Münchent fogadják a bajnokságban.

Rovatok