Index Vakbarát Hírportál

Szerződést hosszabbított a Fradi védője, nem tudni, meddig

2020. február 3., hétfő 15:54

A Ferencváros labdarúgócsapata szerződést hosszabbított a kétszeres magyar válogatott szélső védőjével, Botka Endrével, írja a Ferencváros honlapja. Arról, hogy meddig hosszabbították meg a szerződését, a klub nem közöl információkat. A Transfermarkt.de oldal szerint Botka korábbi szerződése 2021 nyarán járt volna le.

Botka 2017 januárjában hagyta el a Budapest Honvédot, és igazolt a Ferencvároshoz A következő szezonban harmincszor játszott a Fradiban, ebből 28-szor kezdőként lépett pályára. A Magyar Kupa 2017/18-es kiírásában első fradista gólját is megszerezte a Dunaharaszti ellen.

A sokoldalú, a védelem szinte bármely posztján bevethető játékos 14-szer lépett pályára az előző szezonban bajnoki címet nyerő Ferencvárosban, a mostani idényben eddig kilencezerszer volt kezdő.

A Ferencváros őszi Európa Liga-mérkőzésein négyszer játszott, hol jobbhátvédként, hol belső védőként, ahol éppen nagyobb szükség volt rá, és csak egyszer cserélte le Szerhij Rebrov vezetőedző. Botka ezeken a meccseken jó teljesítmény nyújtott, a védelem egyik legjobbja volt. A magyar válogatott bő keretében többször is behívták már, aki eddig kétszer, 2016-ban Svédország, 2018-ban pedig Kazahsztán ellen léphetett pályára a válogatottban.

Rovatok