Index Vakbarát Hírportál

Iker Casillas mentené meg a spanyol futballszövetséget

2020. február 17., hétfő 16:38

Iker Casillas hétfőn Twitteren erősítette meg azokat a sajtóértesüléseket, miszerint versenybe száll a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) elnöki posztjáért. A 38 éves világ- és Európa-bajnok kapus jelenleg az FC Porto játékosa, ám a jövőbeli szándékáról már tájékoztatta a portugál klub vezetőségét, írta a bejelentés mellé.

Casillas ezzel az első hivatalos kihívója a jelenlegi elnök Luis Rubialesnek. Utóbbi folyamatos vitában áll a profi liga elnökével, Javier Tebasszal, miközben a vezetői tevékenységét bírálják. A sajtóban a szövetségi elnöki pozícióval összefüggésben Mariano Rajoy volt kormányfő neve is felbukkant, írja az MTI.

A tisztújító közgyűlést normál menetben a második félévben, a tokiói játékok után rendeznék, de az elnökség a júniusi, júliusi Európa-bajnokság miatt az első félévre szeretné előrehozni.

Casillas 2019. május 1-én kapott edzés közben szívrohamot. Utána több újságban is arról cikkeztek, hogy visszavonulhat, de még az év júliusában újra edzésbe állt, de azóta nem tért vissza a pályára – legutóbb úgy nyilatkozott, hogy 2020 márciusáig vár a visszavonulásról való döntéssel.

A Real Madridnál nevelkedett kapus 1999-2015 között játszott a spanyol klub felnőtt csapatában, öt bajnoki címet, három Bajnokok Ligáját, két spanyol kupát, négy szuperkupát, két európai szuperkupát, egy klubvilágbajnokságot és két interkontinentális kupát nyert velük. A Portóhoz igazolása óta egy bajnoki címet és egy szuperkupát nyert Portugáliában. A spanyol válogatottban 167 meccsen játszott, 2010-ben világbajnok, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok lett velük.

Rovatok