Index Vakbarát Hírportál

A Kisvárda brazil kapusa rendesen átverte futballklubját

2020. február 19., szerda 10:49

A brazil Felipe elég abszurd körülmények között hagyta el a Kisvárda NB I.-es futballklubját. A kapus háromhavi fizetésével vásárolta ki magát az egyesületből, hogy aztán Brazíliában folytassa karrierjét.

Az NB I. legjobb kapusának tartott Felipe eddig is zűrös volt, a nyáron kéthetes késéssel tért vissza a klubjához, és addig nem is reagált a megkeresésekre. A Kisvárda ragaszkodott a visszatéréséhez, és ahhoz, hogy 2020 nyaráig szóló szerződését töltse ki.

A játékosnak viszont sikerült meghekkelnie a klubot. Részév Attila, a Kisvárda sportigazgatója azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy Felipe kezdeményezte szerződése felbontását, és azt is közölte, nem akar máshol játszani tavasszal.

Felipe sérült térdére hivatkozva nem tért vissza Kisvárdára, arra is hivatkozott, hogy otthon, a melegben maradna. Hogy ne indítsanak ellene jogi eljárást, háromhavi fizetését ajánlotta fel a Kisvárdának, ami belement ebbe. Aztán a magyar klubot is meglepte, hogy Felipe másnap leigazolt a brazil harmadosztályban játszó Botafogo PB-hez.

Rovatok