Index Vakbarát Hírportál

Őrült meccsen, potyával menekült a csúcs felé a Liverpool

2020. február 25., kedd 08:24

26. meccsét is megnyerte a bajnokságban, így továbbra is veretlenül vezeti a Premier League-et a Liverpool, amely hazai pályán győzte le 3-2-re a bent maradásért harcoló West Ham Unitedet hétfő este.

Változatos meccs volt, a Pool Wijnaldum fejesével korán előnybe került, de Issa Diop szintén fejesből hamar egyenlített. Sőt, a szünet után a csereként beállt Pablo Fornals jól helyezett lövésével már vezettek a londoniak. A nyomás nőtt, de David Moyes csapat egész jól tartotta magát, csakhogy a 68. percben egy nagy egyéni hiba miatt egyenlítettek a hazaiak. Mohamed Szalah közeli, meglehetősen gyenge, és pontosan középre tartó lövését a lábai között engedte be Lukasz Fabianski kapus. Ritka nagy potya volt. Az állás bő 20 perccel a vége előtt 2-2-re módosult.

Innen annyira nyomni kezdett a Liverpool, hogy valóban csak idő kérdése volt a harmadik góljuk, ami össze is jött: Trent Alexander-Arnold elé pattant egy blokkolt lövés, középre tudta kanalazni, Mané egészen közelről az üres kapuba helyezte a labdát. 3-2, a 81. percben kialakult a végeredmény.

A Liverpool sorozatban a 18. győzelmét aratta a PL-ben, ezzel beállította a Manchester City rekordját, otthon zsinórban 21-edszer nyert, ami szintén csúcsbeállítás: csak a Pool 1972-es csapata volt erre képes az angol első osztályban.

A Liverpool egy lépéssel közelebb került a legnagyobb rekordhoz is: Jürgen Klopp edző klasszisai 44 mérkőzés óta veretlenek a Premier League-ben, az Arsenal "Legyőzhetetlenjei" 49 meccsig jutottak 15 éve. És természetesen a Liverpool egyre közelebb van ahhoz is, hogy 1990 óta először bajnok legyen, a ligát 22 pont előnnyel vezeti a City előtt. 27 meccsen 26-szor győztek, egyszer ikszeltek.

Premier League, 27. forduló:

Liverpool FC-West Ham United 3-2 (1-1)

Rovatok