Index Vakbarát Hírportál

A ManCity felállt Madridban, legyőzte a Realt

2020. február 26., szerda 23:16

2-1re győztek az angolok, míg a másik csütörtöki nyolcaddöntőn Lyon-Juventus 1-0. Nem várt eredmények születtek, ráadásul a Real-kapitány Sergio Ramos nem játszhat a visszavágón.

Real Madrid-Manchester City 1-2 (0-0)

Mindkét kezdőcsapatban akadt meglepetés, a hazaiaknál a nem száz százalékos Toni Kroos maradt ki, míg a Cityből hiányzott Raheem Sterling és Sergio Agüero, mindhárman a kispadra szorultak. Zidane és Guardiola, a két edző hagyott magának cserelehetőséget.

A meccs úgy indult, mint egy hajtósabb edzőmeccs, iram volt, szép megoldásból viszont annál kevesebb, helyzet pedig egy sem akadt. A labda nagyjából ugyanannyit volt mindkét csapatnál.

A 21. percben kezdtek éledezni a játékosok, akkor jött az első formásabb és veszélyesebb akció. A City vezette, ahogy rengetegszer, most is De Bruyne adott szép passzt, Gabriel Jesus visszavette a labdát, majd belerúgott egy nagyot, Courtois kapus kiütötte azt.

Tíz percet kellett várni a Real válaszára. Remek beadást bólintott kapura Benzema, de Ederson leért, a kipattanót pedig Vinicius nem tudta újra kapura tenni. A brazil elcsúszhatott, mintha a labda fölé rúgott volna, és a védők tisztáztak.  

A 33. percben Guardiolának már a cseréihez kellett nyúlni, a középhátvéd Laport jött le sérülten, Fernandinho állt a helyére. A baszk védő nem túl rég tért vissza súlyos sérülésből, lehet, hogy újra a térdével történt valami.

Már az első félidő hosszabbítása ment, amikor a következő izgalmas jelenetet láthattuk. Egy City-szögletet Courtois továbbpaskolt, de a labda Gabriel Jesus elé került. A brazil lőtt is, de úgy egy méterrel célt tévesztett. Sergio Ramos viszont tisztázás helyett kapura sodorta a kapu mellé tartó labdát, ami Casemiróban elakadt a vonal előtt, majd Valverde vágta ki azt a mezőnybe. Hárman, együttes erővel sikerült tisztázniuk.

A második félidő nagy City-kontrával kezdődött, amely abból indult, hogy Casemiro az angol térfélen a labda helyett csak a levegőt sarkazta el. De Bruyne csapott le a labdára, sprint végén kirakta azt jobbra Mahreznek, aki ha passzol, De Bruyne-t hozhatta volna ziccerbe, ám ehelyett ballal kapu mellé csavart. Sokkal több volt a helyzetben egy kirúgásnál, amivel folytatódott a játék.

A City enyhe fölényét talán jelezte, hogy Valverde és Modric is sárgát kapott visszahúzásért, illetve rossz becsúszásért. A következő helyzetet is a City hozta össze, illetve inkább Mahrez, aki befűzte a védőjét, majd pontosan középre rúgta a labdát. Courtois kiütötte azt, és örülhetett, hogy Mahreznek újra nem jutott eszébe passzolni. Másodpercek teltek el, ezúttal nem is passzolhatott Mahrez, aki egy remek hosszú labdát kapásból tett kapura, ám gyengén, így Courtois leért arra, és simán védett.

A szünet utáni első negyedóra a Cityé lett, de gól nélkül, és ahogy szokott, a Madrid büntetett. A 60. percben Otamendi adta csínbe a labdát Rodrinak, aki még valahogy visszatette azt neki, ám az argentin védőt már szerelték. Walker elé gurult a labda, aki simán elrúghatta volna, de habozott, a gyors Vinicius így leszerelte, és egyből a középen, tök üresen érkező Iscót játszotta meg. A spanyol középpályás válogatott futballistához méltóan oldotta meg a helyzetet, laposan a jobb alsóba lőtt. 1-0-ra vezetett a Real Madrid. 

A gól után láthatóan felbátorodott a Madrid, nőtt az önbizalmuk, Isco majdnem gólt rúgatott Ramosszal, de a visszagurított labda utáni lövést sikerült szögletre blokkolniuk a védőknek. A középhátvéd kaput talált volna.

Guardiola a 73. percben cserélt, beküldte Sterlinget az igen észrevehetetlen Bernardo Silva helyére. A másik oldalon a gólpasszos Viniciust Gareth Bale váltotta negyedórával a vége előtt.

A 78. percben egyenlített a City, ami legalább annyira váratlan volt, mint a Real vezetőgólja. De Bruyne húzogatott a bal oldalon, a szögletzászló közelében, és sikerült középre kanyarítania a labdát. Nem meglepő, pontos lett, ő ritkán ad pontatlan passzt: a középen helyezkedő Gabriel Jesus leküzdötte a 10 centivel magasabb Ramost, aki fölött átszállt a labda, és a kapuba fejelt. A brazil kicsit megtámasztotta ugyan Ramost, de a videóbíró is helybenhagyta a gólt, 1-1, az angolok egyenlítettek.

Sőt, öt perc múlva már vezettek. Sterling a bal szélen tört be a tizenhatosra, Carvajal mellett eltolta a labdát, de a spanyol védő becsúszott, és kirúgta Sterling lábát. Labdát mutatott, de azt biztos nem talált a hátvéd, a játékvezető befújta a büntetőt. De Bruyne a jobb alsó sarokba gurított, 1-2.

Real Madrid vs Manchester City 1-2

A Real kissé megzavarodott, Varane kapott vissza egy labdát borzalmasan, ami igazából indítás volt Gabriel Jesusnak. Ramos tudott a csatár után eredni, és igen profin, még a tizenhatos előtt megállította, összekoccantotta a bokáit. A bíró szabadrúgást ítélt úgy 16 és fél méterről, ezzel együtt azonnali pirossal kiállította Ramost. Egyértelmű helyzet volt, Gabriel Jesus ziccerben ugrott volna ki. A szabadot Mahrez laposan tette kapura.

A Real a maradék kevéske időben sem tudott reagálni, a City továbbra is nyomott, és történetében először legyőzte a Real Madridot, 2-1-re, ráadásul idegenben. Nem kedvez a Realnak az sem, hogy a piros miatt a csapatkapitány Ramos nem játszhat a visszavágón.

Lyon-Juventus 1-0 (1-0)

Lyonban a Juventus Cristiano Ronaldóval a kezdőben állt fel, Higuain viszont a padon maradt. Az olaszok nagyjából irányították is a meccset, de az első félidő közepén a hazaiak már kezdtek kitörni, a lécet is eltalálták egy szép fejesből. Sőt, a 31. percben már náluk volt az előny. Aouar ment le az alapvonalra, majd nagyon szépen nem középre gyömöszölte a labdát, hanem visszarúgta az érkezőknek: Tousart felugorva helyezett kapásból a jobb felső sarokba. A Juve szerencsétlen volt abból a szempontból, hogy épp tízen voltak, amikor a gólt kapták, ugyanis a középhátvéd De Ligt vérző fejsebét épp a vonalon kívül ápolták.

A második félidőben a Juventus ment az egyenlítésért, Anthony Lopes kapus többször is szidta védőit, de legalább megúszott helyzetek után tehette. Sarri Juventus-edző a 60. perctől kezdett cserélni, Pjanic helyére Ramsey-t küldte be, majd a 70.-ben húzott erősebbet, amikor a szélső Cuadrado helyére a csatár Higuaint állította a csapatba. Szűk negyedórával a vége előtt jött a szűrő középpályás Rabiot helyett a szélre Bernardeschi, de egyikük sem tudott segíteni. Nem jött össze az egyenlítés a Juvénak, a franciák 1-0-ra megnyerték a meccset. Előnyük nem nagy, de fontos, hogy nem kaptak gólt hazai pályán. A Juvénak pedig nem jó jel a visszavágóra, hogy nem talált a kapuba idegenben.

A BL-ben most egy hét szünet jön, a visszavágók két hét múlva kezdődnek, a ManCity-Realt és a Juventus-Lyont három hét múlva játsszák. 

Rovatok