Index Vakbarát Hírportál

Mezőnyjátékostól ez biztosan a szezon vetődése, de pirosat ért

2020. február 27., csütörtök 23:08

0-0-s állásnál lőtt az FC Brugge kapujára a Manchester United szélsője, Daniel James a két csapat Európa Liga-visszavágóján csütörtök este, a labda biztosan kaput talált volna, csakhogy a belgák védője, Simon Deli ezt megakadályozta: remek vetődéssel, ám kézzel hárított.

A játékvezető gondolkodás nélkül mutatta, büntető következik, Delit pedig egyből pirossal kiállította. Teljesen egyértelmű volt szabad szemmel is, a lassítások után meg végképp, hogy a 11-es és a piros lap is jogos - de nem a videóbírónak, ami kihívta a bírót, nézze meg maga is, hátha véletlennek látja kezezést, és akkor elég a sárga lap. (Arra nem is merünk gondolni, hogy esetleg a büntető jogosságában is kételkedtek.)

A bíró ki is kocogott a partvonalhoz, ahol megmutogatták neki az esetet minden kamerából. Megmagyarázhatatlanul sokat, úgy 90 másodpercet töltött a monitor előtt, majd mutatta, a büntetőt és a kiállítást is helyben hagyja.

Jól jellemzi a videóbíró működését, hogy Deli 21 perc 35 másodpercnél mutatta be a védést a meccsen, a unitedes Bruno Fernandes pedig 26 perc 5 másodpercnél rúgta el a labdát a tizenegyesnél. Azaz nagyjából 4 és fél percet állt a játék.

A United emberelőnyben már a szünetig rúgott még két gólt, valójában eldöntötte a továbbjutást, aztán a szünet után még hozzátett kettőt. Bruggében 1-1-re végeztek a csapatok, az angolok 6-1-gyel jutottak a nyolcaddöntőbe.

Ott folytathatja az Inter is, amely a koronavírus miatt zárt kapus meccsen 2-1-re verte a bolgár Ludogorecet. Nem ment viszont tovább az Arsenal, amely Görögországban ugyan nyert 1-0-ra, de Londonban kikapott 1-0-ra az Olimpiakosztól, majd a hosszabbításban hiába egyenlített, a vendégek a 119. percben döntöttek. Némileg váratlan az Ajax kiesése is, a getafei 2-0-ás vereségüket nem tudták megfordítani Amszterdamban, csak 2-1-re nyertek.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók:

Benfica (portugál)-Sahtar Donyeck (ukrán) 3-3 (2-1)

gól: Pizzi (9.), R. Dias (36.), R. Silva (47.), illetve R. Dias (12. - öngól), Sztepanenko (49.), Patrick (71.)

Továbbjutott: a Sahtar Donyeck, 5-4-es összesítéssel.

Internazionale (olasz)-Ludogorec (bolgár) 2-1 (2-1)

g.: Biraghi (32.), Lukaku (45+4.), illetve C. Souza (26.)

Tj.: az Internazionale kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

Manchester United (angol)-Club Brugge (belga) 5-0 (3-0)

g.: B. Fernandes (27. - 11-esből), Ighalo (34.), McTominay (41.), Fred (82., 93.)

kiállítva: Deli (23. - Brugge)

Tj.: a Manchester United, 6-1-es összesítéssel.

Sevilla (spanyol)-CFR Cluj (román) 0-0

kiállítva: Bordeianu (91. - CFR Cluj)

Tj.: a Sevilla 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

Celtic Glasgow (skót)-FC Köbenhavn (dán) 1-3 (0-0)

g.: Édouard (83. - 11-esből), illetve Santos (51.), Pep Biel (85.), N'Doye (88.)

Tj.: a FC Köbenhavn, 4-2-es összesítéssel.

Ajax Amsterdam (holland)-Getafe (spanyol) 2-1 (1-1)

g.: Pereira (10.), Olivera (64. - öngól), illetve Mata (5.)

Tj.: a Getafe, 3-2-es összesítéssel.

Arsenal (angol)-Olimpiakosz (görög) 1-2 (0-0, 0-1, 0-1) - hosszabbítás után

gól: Aubameyang (113.), illetve Cissé (53.), El Arabi (120.)

Továbbjutott: az Olimpiakosz 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

Basaksehir (török)-Sporting Lisboa (portugál) 4-1 (2-0, 3-1, 3-1) - hosszabbítás után

g.: Skrtel (31.), Aleksic (45.), Visca (92., 119. - a másodikat 11-esből), illetve Vietto (68.)

Tj.: a Basaksehir, 5-4-es összesítéssel.

Espanyol (spanyol)-Wolverhampton Wanderers (angol) 3-2 (1-1)

g.: Calleri (16., 57., 91. - a másodikat 11-esből), illetve Traoré (22.), Doherty (79.)

Tj.: a Wolverhampton, 6-3-as összesítéssel.

Gent (belga)-AS Roma (olasz) 1-1 (1-1)

g.: David (25.), illetve Kluivert (29.)

Tj.: a Roma, 2-1-es összesítéssel.

Malmö FF (svéd)-VfL Wolfsburg (német) 0-3 (0-1)

g.: Brekalo (42.), Gerhardt (65.), Victor (69.)

Tj.: a VfL Wolfsburg kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

LASK Linz (osztrák)-AZ Alkmaar (holland) 2-0 (1-0)

g.: Raguz (44., 50. - az elsőt 11-esből)

kiállítva: Wiesinger (88. - LASK)

Tj.: a Linz, 3-1-es összesítéssel.

FC Basel (svájci)-APOEL (ciprusi) 1-0 (1-0)

g.: F. Frei (38. - 11-esből)

Tj.: a Basel kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

FC Porto (portugál)-Bayer Leverkusen (német) 1-3 (0-1)

g.: Marega (65.), illetve Alario (10.), Demirbay (50.), Havertz (58.)

kíállítva: Soares (85. - Porto)

Tj.: a Leverkusen kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

szerdán játszották:

Braga (portugál)-Glasgow Rangers (skót) 0-1 (0-0)

Továbbjutott: a Glasgow Rangers kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

Az osztrák Salzburg és a német Eintracht Frankfurt párharcának (1-4) visszavágóját elhalasztották, mivel a meteorológiai szolgálat a várható orkán erejű szél miatt riasztást adott ki Salzburg térségére. A meccset pénteken 18 órakor pótolják. 

Rovatok