Index Vakbarát Hírportál

Ronaldinho és fivére börtönben marad

2020. március 10., kedd 19:52 | aznap frissítve

Nem hagyhatja el a börtönt a Paraguayban őrizetbe vett Ronaldinho és bátyja, Roberto Assis, miután a bíró kedden elutasította az aranylabdás brazil futballista és testvére házi őrizetre vonatkozó kérelmét. 

Gustavo Amarilla bíró közölte: a fivérek ügyük vizsgálatának lezárultáig, akár hat hónapig is börtönben maradhatnak. Azzal indokolt, hogy ha kiengednék őket, fennállna a veszélye, hogy elhagyják az országot. Ez pedig akadályozhatja az igazság kiderítését, amelyhez jelenlétük feltétlenül szükséges. 

Marcelo Pecchi ügyész elárulta, Ronaldinhóék egy 770 ezer dolláros (228 millió forintos) ingatlant ajánlott garanciaként, de szerinte így is nagy volt a veszély, hogy repülővel távoznak Paraguayból. 

A 39 éves világbajnok futballistát és testvérét azért állították elő a múlt héten, mert nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk. 

A brazil hatóságok 2018 végén bevonták Ronaldinho útlevelét, mert nem fizetett be egy 2,5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján. Viszont brazil állampolgároknak nem kell útlevél, ha be akarnak lépni Paraguayba.

A futballsztár egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyerekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt. (MTI)

Rovatok