Index Vakbarát Hírportál

Az Eb-pótselejtezőket is törölheti a koronavírus, halasztanák az izlandi–románt

2020. március 12., csütörtök 13:45

Román sajtóhírek szerint az UEFA a márciusi Európa-bajnoki pótselejtező (és az U21-es Eb-selejtezők) elhalasztását tervezi a koronavírus-járvány miatt, erről pedig a tagszövetségeket is tájékoztatták már. A Nemzeti Sport által idézett Gazeta Sporturilor szerint két-három napon belül, vagyis még a héten megszülethet erről a döntés.

Csütörtöki hír, hogy a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) a hónap végéig valamennyi bajnokságot felfüggesztette a koronavírus-járvány miatt, amely Romániában is gyorsan terjed. A szövetség a férfi és női bajnokságokat, egészen a megyei szintig bezárólag felfüggesztette, ahogy a teremlabdarúgó-bajnokságot is. Romániában eddig 48 koronavírusos megbetegedést állapítottak meg a hatóságok.

A halasztást a vírus terjedése és a román futball leállítása mellett azt is indokolja, hogy több válogatott tagjai érkeznek vagy érkeznének fertőzött területről. Romániában például mindenkire 14 napos automatikus karantén vonatkozik, aki Olaszországból térne haza az izlandi mérkőzés előtt, márpedig a válogatott több tagja is az olaszoknál játszik.

Az izlandiak olaszországi légiósai viszont már időben hazatértek, és a mérkőzésig kitöltik a kötelező kéthetes karantént a március 26-ra tervezett pótselejtező előtt.

Ennek a mérkőzésnek a győztese találkozna a bolgár–magyar pótselejtező nyertesével március 31-én, ott már a közvetlen Eb-re kijutás lenne a tét.

Több szövetség is halasztást kért

A halasztást kérte a koronavírus vagy a közvetve amiatt fellépő karantén miatt az északmacedón szövetség is, amely Koszovó ellen játszana pótselejtezőt, ahogy Bosznia-Hercegovina is, amelynek Észak-Írországba kellene utaznia március 26-án.

Március 26-án összesen nyolc pótselejtezőt rendeznek (Grúzia–Fehéroroszország, Észak-Macedónia–Koszovó, Norvégia–Szerbia, Skócia–Izrael, Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország, Szlovákia–Írország, Izland–Románia és Bulgária–Magyarország), lényegében mindegyik párharc érintett a koronavírus miatt. Szlovákia csütörtökön például lezárta a határait.

A pótselejtezők ügyében kerestük az UEFA-t, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Rovatok