Index Vakbarát Hírportál

Olasz válogatott csatár is elkapta a koronavírust, karantén alatt a Sampdoria is

2020. március 12., csütörtök 16:05

A Sampdoria közli, hogy játékosa, Manolo Gabbiadi koronavírustesztje pozitív lett. Lázas, de jól van. A klub megteszi az ilyenkor szükséges elkülönítéses intézkedéseket.

Kedden ebben a rövid közleményben erősítette meg a Sampdoria, hogy az olasz válogatott csatára is elkapta a koronavírust. Emiatt az Internazionale és a Juventus után újabb olasz klub került karantén alá a már korábban felfüggesztett olasz bajnokságban.

A 11-szeres Manolo Gabbiadini 61 percet játszott vasárnap a Sampdoria és a Hallas Verona mérkőzésén, amit már zárt kapuk mögött rendeztek.

A koronavírus-járvány miatt az olasz bajnokság április 3-ig biztosan szünetel, a spanyol bajnokság két soron következő fordulóját elhalasztották, a BL-résztvevő csapatok közül a Juventus és a Real Madrid játékosai karanténban vannak, az Európa-ligában pedig két olasz és spanyol érdekeltségű nyolcaddöntős párharc első mérkőzését nem tudják lejátszani a koronavírus-járvány miatt. A többi bajnokság nagy részét zárt kapuk mögött bonyolítják.

A Hannovernél már két játékos fertőzött

Timo Hübers után Jannes Hornnál is igazolta a koronavírus jelenlétét a teszt a német másodosztályban szereplő Hannover csapatánál, ezért a klub úgy döntött, hogy karantén alá helyezi a teljes keretet, hogy megállítsák a további fertőzést.

Angliában is felmerült a gyanú

A jelenleg a Premier League 3. helyén álló Leicester City vezetőedzője, Brendan Rodgers maga jelentette be csütörtökön, hogy a klub három játékosánál is koronavírusra utaló tüneteket tapasztaltak, őket már elkülönítették, és jelenleg várják a teszt eredményét, hogy megtudják, fertőzöttek el.

Rovatok