Index Vakbarát Hírportál

Április végéig biztosan nem indul újra a Premier League

2020. március 19., csütörtök 15:11

Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA), az első osztályú labdarúgó-bajnokság, a Premier League,  a másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezet, az EFL, valamint a női labdarúgókat képviselő szervezet csütörtöki ülésén azt a döntés született,

hogy nagy-britanniában minden hivatalos mérkőzést legalább április 30-ig felfüggesztenek.

Egy héttel korábban, március 13-án még arról határoztak, hogy április 3-ig áll le az angol futballélet a koronavírus-járvány miatt, ezt azonban most a hónap végégi kitolták. 

Közleményükben azt írják, támogatták az UEFA azon döntését, hogy elhalasszák a 2020-as Európa-bajnokság, mivel így lenne idő befejezni az európai labdarúgó-bajnokságokat, amennyiben javul a járványhelyzet.

Az FA versenyszabályzata kimondta, hogy a 219/20-as szezon valamennyi versenysorozatának június 1-ig kellett volna befejeződnie, de az FA bizottsága ezt a dátumot most határozatlan időpontig felfüggesztette.

Paul Barber, a Brighton ügyvezető igazgatója a BBC-nek elmondta,

igazságtalan lenne, ha a Premier League-et 25 pontos előnnyel vezető Liverpool azért nem kaphatná meg a bajnoki címet, mert félbeszakadt a bajnokság.

Szerinte az is elképzelhető, hogy a 2020/21-es szezonban 22 csapatos lenne az angol első osztály, ha a feljutó helyen álló Leeds Unitedet és a West Bromwich Albiont is egy osztállyal feljebb engednék.

Az Angol Labdarúgó Liga (EFL) korábban már bejelentette, hogy 50 millió font (19,1 milliárd forint) összértékű azonnali támogatást nyújt azoknak a kluboknak, amelyek nem a Premier League-ben szerepelnek, írta az MTI.

Az erről szóló döntést szerdán közölte az EFL, amelynek célja, hogy ezzel is segítsen az egyesületeknek, melyek gazdasági szempontból is megszenvedik a koronavírus-járvány hatásait. Angliában az elmúlt héten minden osztályban leállították a bajnokságot annak érdekében, hogy lassítsák a járvány terjedését.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok