Index Vakbarát Hírportál

Felgyógyult a koronavírusból az Arsenal edzője

2020. március 27., péntek 14:43 | aznap frissítve

Március közepén derült ki, hogy a Premier League-ben szereplő Arsenal spanyol edzője, Mikel Arteta koronavírusos. Arteta a görög klubtulajdonoson, Evángelosz Marinakiszon keresztül kaphatta el a betegséget, miután az Arsenal az Olympiakosszal játszott az Európa Ligában.

Mostanra azonban teljesen felépült a betegségből a 38 éves Arteta, az elmúlt heteket izolációban töltötte, erről a BBC-nek beszélt. Mindenkit arra buzdított, hogy tartsa be a brit kormány tanácsát, és maradjon otthon, ha teheti. 

Olyan világban élünk, ahol a közösségi média, egy WhatsApp-üzenet a minden. Mégis mennyire fontos megérintenünk, megölelnünk egymást?! Hiányoznak az emberek, akiket szeretek, sokkal nyitottabbnak kéne lennünk érzelmileg. Ez a vírus szétválasztotta a világot, átformált mindent, amit fontosnak tartunk. Tanulnunk kell a leckéből

– nyilatkozta a korábbi Arsenal-játékos. Arról is beszélt, hogy alapvetően pozitív szemléletű embernek tartja magát, ebben a nehéz helyzetben is megpróbálja meglátni a jót, most például több időt tud tölteni a gyerekeivel. 

Az Arsenal játékosainak a hét elején járt le az előírt kéthetes önkéntes karantén, azonban továbbra sem tartják meg az edzéseket a csapatnál. Mint minden európai futballbajnokság, az angol is szünetel. A Premier League-ben hivatalosan április 3-ig  nem rendeznek meccseket, de a járványhelyzetet látva erősen kérdéses, hogy feloldják-e utána a bajnokság leállását. 

Rovatok