Index Vakbarát Hírportál

Rakitic: Nem vagyok egy zsák krumpli

2020. április 13., hétfő 11:18

Egyelőre nem tudni, hogy Ivan Rakitic marad-e a Barcelona futballcsapatában, de a horvát középpályás, addig is tiszteletet kér magának, míg meghozza a döntést. 

A hírek szerint Rakitic iránt a Juventus, az Internazionale, a Manchester United és a PSG is érdeklődött már, de egyelőre bizonytalan, hol folytatódik a világbajnoki ezüstérmes pályafutása. 

„Nem vagyok egy zsák krumpli. Én döntök majd a jövőmről, ott akarok lenni, ahol értékelnek, ha ez itt van, akkor annak örülök, ha nem, akkor eldöntöm, hová megyek" – mondta a Mundo Deportivo interjújában Rakitic. 

A középpályás 2014-ben csatlakozott a Barcához a Sevillától, azóta négy spanyol bajnoki címet szerzett, és Bajnokok Ligáját is nyert a csapattal, ahol alaptaggá vált. Ebben a szezonban is 31 mérkőzésen szerepelt. 

Rakitic korábban a koronavírus-járványról is beszélt, azt mondta, hogy már a Napoli elleni BL-meccsen sejtették, hogy súlyosabbá válik a helyzet. „Szeretnék kimenni sétálgatni az utcákon, de ez nem szükséges. Bent kell lennünk, nem szeretem, de most ez a fontos és szükségszerű."

A középpályás azt is mondta, hogy furcsa lesz majd visszatérniük az edzésekre és a játékhoz, biztos benne, hogy kevesebb bennük az adrenalin, mint egy teljes szezon előtt. 

Rovatok