Index Vakbarát Hírportál

Munkába állt az új Hertha-edző, nem mert célokat mondani

2020. április 14., kedd 09:37

A Hertha edzését hétfőn már az 54 éves Bruno Labbadia vezette, aki ebben a szezonban már a negyedik edző a klubnál. Ante Covicot tavaly novemberben Jürgen Klinsmann váltotta, őt februárban a helyettese, Alexander Nouri követte. Azt egyelőre nem tudjuk, mikor indulhat a Bundesliga, de a klubok kis csoportokban elkezdtek edzeni, és azt remélik, hogy a bajnokságot zárt kapuk mögött be tudják fejezni.

Klinsmann mindent felforgatott a csapatnál, még a csapathotelt is megváltoztatta, ahol a játékosok a meccs előtti éjjelt töltötték. Nagy álmokat szövögetett az európai kupaszereplésről, aztán 10 meccs után (háromszor nyert) már el is hagyta a fővárost.

Labbadia óvatosabban lépked, állapította meg a Bild. Nem tett hangzatos ígéretet, de azt elmondta, álomklub neki a Hertha, és nagyon tetszettek a megbeszélések, amin Michael Preetz sportigazgatóval, és Werner Gegenbauer klubelnökkel részt vett.

A Hertha új befektetője, Lars Windhorst azt képzelte el, hogy Berlint futballvárossá emeli, mert az egyetlen olyan főváros Európában, ahol nincs folyamatosan BL-szereplő klub. Labbadia nem beszélt ezekről a tervekről, egyelőre csak szeretné felmérni, milyen erősségű az állomány, amit a befektető a télen jelentősen megerősített.

Az új edző ugyanakkor szimpatikus lépéssel kezdett: addig nem kér fizetést, amíg nem a labda játssza a főszerepet, vagyis amíg el nem indul a bajnokság. Labbadia a Bild szerint évi 3,5 millió eurós fizetést kap. 

Dárdai Páltól az előző szezon végén váltak meg, aki négy és fél év stabilitást hozott, és egyszer az EL-főtáblára is eljuttatta a csapatot. A 44 éves magyar edző visszatér a nyáron a klub akadémiájára, azt egyelőre még nem tudni, milyen szerepkörben.

Rovatok