Index Vakbarát Hírportál

A közpénz miatt az NB I. kisebbet bukik a válságban

2020. április 14., kedd 11:20

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a világ labdarúgásában a következő öt évben 20-50 százalékos, a hazai futballban azonban ennél kisebb fizetéscsökkenés várható a koronavírus-járvány okozta leállás miatt. A legnagyobb vesztesek szerinte azok a játékosok, akiknek idén június 30-án jár le a szerződésük.

A korábbi ligaigazgató az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a labdarúgó NB I. 12 csapatát működtető sportvállalkozás 2018-as összbevétele 31,5 milliárd forint volt. Ennek közel egynegyede lehet a liga összes halmozott vesztesége, ha a nyolc hátralévő fordulót, valamint a Ferencváros két további elmaradt mérkőzését - a Debrecen és az Újpest ellen - nem játsszák le.

"A válság legnagyobb vesztesei azok a játékosok lesznek, akiknek június végén jár le a szerződésük, mert nekik egy olyan, nagyon mély recessziós időszakban kell új klubot keresniük, amikor az átigazolási díjak és a fizetések átmenetileg biztosan, de lehet, hogy tartósan legalább 30 százalékkal kevesebbet érnek majd."

Itthon körülbelül 15 százalékos visszaeséssel számol Muszbek, mert a magyar labdarúgásban a közpénz jelenléte miatt sokkal alacsonyabb az üzleti alapú kiesésből származó egyesületi veszteség.

Szerinte a szurkolók ki lesznek éhezve a futballra, ezért az NB I. újraindulását követő első két fordulóban 20 százalékkal megemelkedhet a nézőszám - számításai szerint a 2018/19-es idényben 3281 volt az átlag -, de tartós növekedés szerinte csak akkor várható, ha a színvonal is emelkedni fog.

Nem tart attól, hogy hamarosan több labdarúgóklubot működtető sportvállalkozás is csődbe kerül. Siófokon konkrét a csődveszély.

"Nem szeretném megsérteni az e tárgyban nyilatkozatókat, de elképzelhetőnek tartom, hogy a csődveszélyt emlegető sportvezetőknek, sportvállalati tulajdonosoknak egyébként is elegük van ebből a státuszból és ez csak egyfajta menekülés abból a helyzetből, amely egyébként is terhes a részükre. Lehet, hogy a klubot el szeretnék adni és a mostani helyzet egy arcot megőrző menekülést jelenthet a számukra."

Az itthon rászoruló futballisták támogatásáról ebben a cikkben írtunk.

Rovatok