Index Vakbarát Hírportál

Négyhavi fizetésükről mondtak le az AS Roma futballistái

2020. április 19., vasárnap 18:19 | aznap frissítve

Négyhavi bérükről mondtak le az AS Roma futballistái és edzői, hogy segítsék a koronavírus-járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került klubot, írja a BBC. A klubvezetést Edin Dzeko csapatkapitány és az edző, Paulo Fonseca kereste meg a felajánlással. Azt is vállalták, hogy kifizetik azt az összeget is, amennyivel kevesebb fizetést kapnak a klub alkalmazottai. 

Guido Fienga, az AS Roma vezérigazgatója közleményben köszönte meg a játékosok és a szakmai stáb tagjainak vállalását. 

A játékosok és Paulo megmutatták, hogy értik, milyen értékei vannak ennek a klubnak. Szeretnénk megköszönni neki azt a nagyszerű gesztust, amit a dolgozók felé tettek.

Olaszországban több mint 21 ezren vesztették életüket a koronavírus miatt, az összes fertőzött száma meghaladja a 160 ezret.  A futballisták közül is sokan lettek koronavírusosok , a Juventusnál (például Paolo Dybala), a Fiorentinánál és a Sampdoriánál is regisztráltak betegeket. A Serie A-ban március elején rendeztek utoljára meccseket, a bajnokság folytatása még bizonytalan. A kényszerű leállással rengeteg pénztől esnek el a klubok, ezért is lépték meg a Románál a fizetéscsökkentést. 

Az AS Roma esete nem egyedülálló, az elmúlt hetekben több futballklubnál csökkentették a futballisták, edzők fizetését. 

Angliában viszont kisebb botrány lett a futballisták fizetéséből, eddig mindössze két Premier League-csapatnál mentek bele a játékosok a bérek csökkentésébe. 

Rovatok