Index Vakbarát Hírportál

150 millió eurót költhet a nyáron a Hertha

2020. április 20., hétfő 09:58

A Hertha BSC sportigazgatója, Michael Preetz volt a német Sport1 Duplapassz című műsorának vendége, és elővezette a klub nyári terveit. A berliniek a télen már sok pénzt költöttek, a lengyel Piatekért például 27 millió eurót fizettek ki. A projekt, hogy a BL-induló legyen a klub, egyre inkább érezhető a mindennapokban is.

Lars Windhorst pedig azt ígérte, hogy a nyáron sem fog fukarkodni, akár 150 millió eurót is elkölthet a Hertha. Arra számítanak, hogy a topjátékosok most olcsóbban megszerezhetőek, mert a koronavírus-járvány lenyomja a korábbi árakat és béreket.  

Preetz már most elmondta, hogy egy kapus, egy a támadások felépítésében is hasznos jobbhátvéd, és egy gyors szélső szerepel a listájukon. Az edző, az 54 éves Bruno Labbadia pedig már egy hete munkába állt a klubnál, ebben a szezonban ő a negyedik.

"Bruno elhivatott, ambiciózus, tele van tűzzel, és képes a csapat továbbfejlesztésére. Szereti a támadófocit, hozzánk hasonlóan"

- magyarázta Preetz.

A Hertha most, kilenc fordulóval a vége előtt a tizenharmadik helyen áll, a következő szezon végére az első négy közé vágyakoznak. Dárdai Pál visszatér a nyáron a klub akadémiájára, de azt még pontosan nem tisztázták, mi lesz a dolga a korábbi magyar kapitánynak, aki 4,5 éven át stabilitást adott a csapatnak.

Rovatok