Index Vakbarát Hírportál

Már májusban újraindulhat a Bundesliga

2020. április 20., hétfő 19:07

Akár már május 9-én újraindulhat a Bundesliga, de csak szigorúan zárt kapukkal – írja a Bild két német tartományi miniszterelnökkel, a Bajorországot irányító Markus Söderrel és az Észak-Rajna-Vesztfáliát vezető Armin Laschettel tartott videókonferencia alapján. A valós kép szerint viszont ez csak a legoptimistább forgatókönyv, valószínűbb, hogy inkább május közepén, végén térhet vissza a német futballbajnokság.

A folytatáshoz ugyanis nem elég szimplán a zárt kapu. Ahogy Söder fogalmazott, nagyon vékony jégen járnak, és jól átgondolt terv kell, nehogy túl sokat kockáztassanak. Éppen ezért Söder azt szeretné, hogy az egészségügyi miniszter mellett a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) is áldását adja a német liga (DFL) tervére.

Ebben többek között szerepel, hogy a mérkőzéseket a lehető legkisebb stábbal közvetítik, de szigorú szabályokat kell bevezetni a játékosokra is – fel kell vázolni, pontosan hogyan zajlana az edzés, hogyan korlátoznák a játékosok pályán kívüli kapcsolattartását, nehogy valaki megfertőződjön.

Összességében – a Bild szerint – még a május 26-i folytatás is kivitelezhető lenne, de még azt is ki kellene dolgozni, hogy pontosan mikor rendeznék az adott fordulókat.

Egy hétvége futballal sokkal könnyebben elviselhető, mint egy hétvége futball nélkül

– mondta Söder.

Az UEFA kedden adhat iránymutatást

A BBC cikke szerint kedden tart újabb értekezletet az 55 nemzeti szövetséggel az UEFA, hogy megbeszéljék a szezon folytatásábra, befejezésére vagy lezárásra felvázolt forgatókönyveket. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen tervek jöhetnek szóba, csak az biztos, hogy a keddi videókonferencia után csütörtökön az UEFA végrehajtó bizottsága is összeül, ami a női Európa-bajnokság és a Nemzetek Ligája ügyében adhat helyzetjelentést.

Minden tanácsra szükség lehet az egyes nemzeti szervezeteknél, ugyanis egyelőre nem látszik, pontosan hogyan is bonyolíthatnák le a szezont.

Rovatok