Csányi Sándor hozta a papírformát, kedden ellenszavazat nélkül megválasztották újabb öt évre a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökének. Úgy is megszerezte az összes szavazatot, hogy a válogatott nem győzte le a szlovákokat az Eb-selejtező alatt, amivel meglett volna az egyenes ági kijutás Magyarországnak a már 2021-re tolt Európa-bajnokságra. Így pótvizsgára kényszerülünk.
A 35 megépített stadion, az igazolt játékosok létszámának megduplázódása, Vidi és a Fradi EL-főtáblája mellett ott az árnyoldal: a negyedik helyen végzett Magyarország az Eb-selejtezőben, a bajnokság az európai rangsorban az ő tíz éve egyet hátralépett, a hazai topklubokban kevés a magyar játékos, az idei, félbeszakadt szezonban meglepetéscsapat Mezőkövesd pedig nem a szisztematikus nevelőmunka miatt emelkedett a harmadik helyig.
Már a keddi szavazás után azt mondta fanyarul Csányi, van benne egy kérdőjel, hogy a tagságnak megtiszteltetés vagy kiszúrás a megválasztása, mert a legnehezebb időszaka most jön a futballirányításnak.
Remélhetőleg az érzékelhető számonkérésre is gondolt, nemcsak a gazdasági helyzet nehézségeire. Azt is mondta, hogy az MLSZ elnöksége az amatőr futballért és a válogatottért felelős – a játékosok a klubokból jönnek –, ha kell, külföldi szakértőket vesznek igénybe, hogy a legtöbbet tudjanak tenni a futballért.
Tény, a belga auditáló cég, a Double Pass (DP) 2013-ban ideérkezett, mert szükség volt rájuk, az akadémiai képzés sokkal többet gondolt magáról, mint a valós tudása, ereje. Az utánpótlásban az elmúlt 20 vagy 30 évben rendre időt kértek, érési folyamatról beszéltek.
A DP igen hatékonyan dolgozott néhány nyugati klubnál, vagy épp a belga és német futballban. Előbbi vezeti a világranglistát, utóbbi megnyerte a 2014-es világbajnokságot. A belga példa azért kézzelfoghatóbb, mert (kicsit több mint) 10 milliós ország, és elég súlyos mélyrepülést mutattak be a 2000-es évek második felében, de aztán jött a felívelés. Lehet, hogy nem is kellene más vagy több külföldről, mint ez a cég. Most azonban ott tartunk, hogy talán Magyarország az egyetlen, amelyik érdemben nem lépett előre azok közül, ahol a belgák felmérték a viszonyokat, és a nevüket adták a futballhoz.
Az okai ennek megvannak, az egyéni képzés a 2016-os állapothoz képest visszaesett 2019-re. Hiába tanácsolták az egyéni fejlesztést, a különedzéseket, nem fogadta meg az edzői kar, nem tartotta annyira fontosnak, ment a saját feje után, mint már annyiszor a múltban.
Eközben hallani olyan véleményeket akadémiai vezetőktől, mi már utolértük Európát,
olyan körülmények vannak, olyan edzőpályák és gépek, olyan diagnosztikai háttér. Nyugodtan állítható, Felcsúton már nemcsak utolérték, le is hagyták Európa jelentős részét. Ha az oda vásárolt gépek kifuthatnának a pályára, akkor semmi baj nem lenne.
Furcsa sajátossága a futballnak, hogy elég régóta az a fontos, ami a pályán történik. Még az edzések alatt is. Ott pedig csak nem akar összeállni a kép. Általában azt látjuk, hogy sem a futógyorsaság, sem a gondolkodás gyorsasága nem megfelelő már 17 éves korban sem, amikor szeretjük azt mondani, még versenyben vagyunk a világgal.
Nem hangzott el Csányitól, de minden egyes szurkoló látja, az utánpótlásba befektetett pénz mennyisége nincs összhangban a teljesítménnyel. Már nem a pénzen múlik a magyar futball előrelépése.
„A magyar edzői licenc jó. Nekem is olyan van. A magyar tananyag jó, nem sokban különbözik a némettől. Hogy az edzők mennyire lelkiismeretesek, az már egy újabb lépés”
– Dárdai Pál szavai ezek, aki most a Hertha utánpótlásába tér vissza. Vagyis egészen jó rálátása van a profi futball mellett a képzésre is.
A magyar edzők, amikor külföldre mentek tanulni, elsősorban a pecsétért utaztak, amivel igazolták, eleget tettek a feladatnak, ott voltak, alkalmasak a licencre. Hogy mit hoztak haza a pecséten kívül, arról már az NB I. is markáns véleményt mond. Oda sem kellenek a magyar játékosok.
Érdemes feltenni a kérdést, hogy miért nem ment párhuzamosan az infrastruktúra építése és a munkastruktúra fejlesztése? Mi vagy ki volt az akadály?
Az MLSZ-ben mostanra már tudják, nagyjából ötszáz jól képzett edző kellene, akikkel előre lehetne lépni. Megyénként és a fővárossal együtt huszonöt fő. Talán nem irreális ennyi lelkiismeretes, hozzáértő embert találni.
Ötezer tehetségesnek látszó gyereket kellene képezni 8-14 éves korig, megyénként a fővárossal együtt 250 gyerekről van szó. Onnan is közelíthetünk, hogy egy edzőre jutna tíz gyerek, akit nem vinnének el egy kis faluból, hanem helyben segítenék a fejlődését. A 8-14 éves kort Dárdai rendszerint a tanulás aranykorának nevezi. Videós anyagokat is kapnak majd a képzésben a szakemberek, ezt egyébként sokan lektorálták, köztük Dárdai is.
Ez az a terület, amivel eddig nem foglalkozott az akadémia. Nem érdekelte, milyen alapanyagot kap, azt a feladatot szabta magára, hogy neki a 14-19 éves korosztállyal kell foglalkoznia. És még ott is inkább az volt a feladat, hogy tolódjanak, minthogy játékosokat képezzenek, megtanítsák az első érintés kulcsfontosságát.
Dárdai még a 2016-os Eb-részvétel után mondta, hogy az Európa-bajnoki részvételért járó pénzből az utánpótlásba a legjobb edzők kellenek. Egészen pontosan ezt mondta: „a gyerekek mellé topedzőket kellene szerződtetni.” Nem igazán fogadták meg a tanácsát eddig.
Négy év elteltével, mintha most változna a helyzet ezen a téren. Bár még mindig ott a következő, ki fogja eldönteni, ki a jó edző. Nem hurrogják-e le az akadémiák eddig keveset bizonyító irányítói, hogy nem jó edző valaki, aki mást akar, mint a korábban bevett módszer volt. És ha a 8-14 éves gyerekek már megfelelő képzést kapnak, akkor felnőnek-e az állami irányítás alá vont akadémiák ehhez a színvonalhoz.
Mindenesetre most még maradjunk az alaphelyzetnél, feltűnt a baj, és mostantól koncentrál erre a területre az MLSZ.