Index Vakbarát Hírportál

Vadonatúj, modern indulót szeretne az MTK

2020. május 6., szerda 09:57 | aznap frissítve

A hétfőn az élvonalba visszajutott MTK Budapest labdarúgócsapata új indulóra hirdetett pályázatot. Zakor Sándor, a labdarúgócsapatot működtető társaság tulajdonosa az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelte: a szurkolóktól érkezett az ötlet, hogy legyen új induló, amely aztán találkozott az 1888-ban alapított klub elképzelésével.

„Az MTK labdarúgócsapata az elmúlt időszakban folyamatosan megújult. 2016-ban megépült az új stadionunk, a klub új arculatot kapott, így talán nem is meglepő, hogy ezek fényében a 2020-as éveket vadonatúj, modern hangvételű indulóval szeretnénk teljessé tenni” – hangsúlyozta.

A pályázaton való részvételben a klub elsősorban zeneszerzőkre és szövegírókra számít. A zsűri instrumentális indulót nem fogad el érvényes pályázatként, az énekes tartalom bármilyen kísérettel benyújtható.

A beérkező pályaművek értékelésekor a közönség szavazatát is figyelembe veszik. A zsűriben helyet kapott Deutsch Tamás, az MTK elnöke mellett többek között Kanta József csapatkapitány, Grecsó Krisztán József Attila-díjas költő, író és Rónai Egon, az MTK Baráti Kör elnökségi tagja.

A dalok benyújtásának határideje június 15., a döntés július 31-ig születik meg, a legjobbnak ítélt pályamunka alkotója egymillió forint díjazásban részesül.

Rovatok