Index Vakbarát Hírportál

A Fradi simán nyert visszatérő tévés meccsén

2020. május 13., szerda 16:10

A futballidény hivatalosan a jövő héten indul újra a Magyar Kupával, de két hónap után legalább felkészülési mérkőzéseket játszhatnak NB I.-es csapatok. Szerdán a Ferencváros a Pakssal és a Zalaegerszeggel is letudott egy-egy edzőmeccset zárt kapuk mögött.

A Fradi az első meccsét 11 órától játszotta a Népligeti Sportközpontban a Paks ellen. A hazai csapat sok helyzetet kidolgozott, de mindkét paksi kapus jól védett, egyszer pedig egy védő tisztázott a gólvonalnál, olvasható az FTC összefoglalójában

A második meccsét már a Groupama Stadionba vitte a Fradi, és az M4 Sport is élőben közvetítette a ZTE elleni játékot. A stadionba nézők természetesen nem mehettek be, előre felvett szurkolói biztatást viszont néhányszor bejátszottak a meccs során. 

A ZTE-nek már az első percben volt helyzete, de elég gyorsan átvette a kezdeményezést a Fradi, és a 11. percben már vezetett is. A védelem az ellenfél helyett magát blokkolta le, Boli pedig Leandrótól kapott labdával cselezte át magát a bal oldalra, és 12 méterről a kapuba gurított. 

A vezetés után visszaállt a Fradi, majd teljesen leállt a játék, mert jött a 25. percben az ivószünet, ami a bajnokságban is kötelező elem lesz. Az ivószünet után a ZTE magára talált pár percre sikerült beszorítania a hazai csapatot, igazi nagy helyzete azonban így sem lett.

A Fradi a 40. percben már 2-0-ra ment. Szánthót rúgta fel a rossz ütemben szerelő Katanec a 16-oson belül, a büntetőt pedig Haratyin lőtte be. 

A második félidőben még lötyögősebb lett a játék, mindkét csapat sokat cserélt, több alapember lement a pályáról. Szánthónak volt még egy ziccere az 55. percben, és a meccs vége előtt a fradis Skvarka is lőtt egy kapufát. 

Rovatok