Index Vakbarát Hírportál

A Felcsút rögtön reagált, lecsapott 200 millió forintra

2020. május 15., péntek 10:48

A felcsúti futballakadémiát működtető alapítvány együtt élt a jogszabályváltozással, és március 9-én kihasználta a ziccert – írta meg az Mfor. A kormány még tavaly döntött úgy, hogy segítséget kaphatnak olyan a taotámogatásból ingatlanberuházást tervező és végrehajtó sportegyesületek, ahol már a beruházás elkezdődött.

A félretett 200 millió forintos önerőt így nem használták fel, hanem átcsoportosították, és a 600 millió forintot is meghaladó beruházásokat teljes mértékben közpénzből finanszírozták. Az önerő a projekteknél minimum 30 százalékot szokott kitenni.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem kukacoskodott, a benyújtás napján jóváhagyta a kérelmet.

Így sikerült felújítani tisztán adófizetői pénzből a kollégium egy részét, a futódomb is a futballisták fejlesztését szolgálja, és a stadion pályája köré LED-fal települt.

Az akadémiák 5 milliárdos közvetlen állami támogatásából a legnagyobb részt a felcsútiak viszik el.

Rovatok