Index Vakbarát Hírportál

Balotelli fejben már nincs a csapatával a klubelnök szerint

2020. május 28., csütörtök 14:41

A Brescia klubelnöke, Massimo Cellino szerint az olasz válogatott támadó, Mario Balotelli fejben már nincs nevelőegyesületével, és a szezon végén minden bizonnyal távozni fog, írja az AFP.

„Mario nem egy hétköznapi fiú, és az is nyilvánvaló, hogy fejben már nincs velünk. Én szeretem őt, azt gondoltam, hogy a hazai környezet és válogatottba való visszakerülés vágya jót tesz neki, de csalódnunk kellett. Hiba lenne mindenért csak őt hibáztatni, de valószínűleg ő maga is csalódott kialakult helyzet miatt” – mondta Cellino.

A 36-szoros válogatott Balotelli tavaly nyáron igazolt nevelőklubjához, az olasz első osztályba feljutó Bresciához, ahol az volt a célja, hogy beverekedje magát az olasz válogatott Eb-keretébe. Ugyanakkor Balotelli 29 meccsen csak öt gólt szerzett a szezonban, a Brescia pedig az utolsó helyen áll a bajnokságban.

Az Inter, a Manchester City, az AC Milan, a Nice és az Olympique Marseille korábbi csatára több edzést is kihagyott, mióta május 4-től már engedélyezték a kiscsoportos edzések tartását az olasz kluboknak. Balotellit a szezon elején rasszista inzultusok érték a Hellas Verona elleni mérkőzésen, ami után le is vonult a pályáról.

Rovatok