Index Vakbarát Hírportál

600 kilométert teker a brazil csatár, hogy segítsen a favellák lakóin

2020. június 2., kedd 08:21

Öt nap alatt hatszáz kilométert akar letekerni a korábbi brazil válogatott csatár, a 36 éves Fred, hogy így segítsen a koronavírus-járvány által sújtott szegény családokon, írja az AFP.

A 39-szeres válogatott játékos nemrég szerződött a Cruzeirótól a Fluminenséhez, és úgy döntött, hogy a Belo Horizonte és Rio de Janeiro közti távot nem repülővel, hanem bringával fogja megtenni. Hétfő hajnalban már útnak is indult, a túráját a Twitter-csatornáján lehet követni. A járvány miatt bevezetett korlátozások miatt kerülni fogja a forgalmasabb utakat és helyeket is, a célja a Fluminense edzőközpontja.

Fred elmondta, hogy 4000 szegény családon szeretne ezzel az akcióval segíteni, és megígérte, hogy minden megtett kilométer után egy élelmiszercsomagot fog adományozni a rászorulóknak, emellett pedig egy online kampányt is indított az adományok gyűjtésére.

Az elmúlt hetekben nagyon meredekké vált a járványgörbe Brazíliában, félmillióan kapták el igazoltan a betegséget, és már több mint 29 ezren haltak meg a fertőzés miatt. A 200 millió lakosú ország nagyvárosainak favelláiban nagyon sokan élnek összezsúfolva, rossz higiéniás körülmények között, akik most különösen nagy veszélynek vannak kitéve a járvány miatt.

Fred 39-szer szerepelt a brazil válogatottban, ezeken összesen 16 gólt szerzett. Játszott a 2006-os németországi és a 2014-es brazíliai világbajnokságon is. Ez utóbbi nem csak a brazil csapatnak, de Frednek is nagy csalódás volt, csupán egy gólt szerzett a tornán, és a brazil szurkolók haragja is főként rá zúdult, miután csak negyedikek lettek a vb-n.

Rovatok