Index Vakbarát Hírportál

Vezetés közben lett rosszul a korábbi magyar válogatott futballista

2020. június 11., csütörtök 13:27

A 12-szer magyar válogatott futballista, Koltai Tamás szívbetegsége miatt 33 évesen visszavonul a játéktól, írja a Kisalföld. A Győri ETO-val 2013-ban bajnokságot nyerő Koltai májusban, vezetés közben lett rosszul, ezután derült fény a szívbetegségére, amely nem teszi lehetővé, hogy folytassa pályafutását.

„A feleségem, Melinda szüleinél voltunk Ajkán, ahonnan jöttünk volna vissza Győrbe. Vezetés közben úgy öt másodpercig nagyon erős fájdalmat éreztem a mellkasomban. Minden elsötétült előttem, talán el is veszítettem az eszméletem. Aztán hirtelen gyengült a szorítás és így meg tudtam állni. Kiszálltam, de éreztem, hogy nagyon felment a vérnyomásom, szédültem, ezért visszaültem a kocsiba.

Pár perc múlva a bal kezem és az arcom bal oldala is elzsibbadt, de szerencsére hamar megérkeztek a mentők, akik szakszerűen elláttak, s azonnal a közeli balatonfüredi szívkórházba szállítottak. Ott másnap a főorvos elmondta, hogy a fiatal szervezetem ellenére mint élsportolót jobb, ha megkatéterez.

A halál árnyékából jöttem vissza, két napot az intenzíven, négyet pedig az osztályon töltöttem, folyamatosan rajtam voltak a mérőműszerek.

Kiderült, olyan problémája van a szívemnek, ami miatt nem engedélyezhetik az élsportot. Azt is elmondták, szerencse, hogy viszonylag nyugalmi állapotban történt meg mindez velem, hiszen edzés vagy mérkőzés közben nagyobb tragédia is történhetett volna. Maga az említett szívbetegség genetikai eredetű lehet, ha jól tudom, egyik nagyszülőmnek volt stroke-ja, úgy tűnik, hajlamos lehetek az öröklődő betegségekre. Gyógyszerekkel beállították az ideális értékeket, nem kellett hálót beültetni a szívembe, szerintük ahhoz még fiatal vagyok” – mondta Koltai, akinél kis idő múlva újabb tünetek jelentkeztek.

Három héttel később csapata, a Gyirmót edzését figyelte, amikor ismét egy erősebb szívdobbanást érzett, de a győri kórházban kiderült, hogy nem ismétlődött meg a baj. Koltait váratlanul érte, hogy be kellett fejeznie pályafutását. Most a gépészmérnöki tanulmányait szeretné befejezni, és később elképzelhetőnek tartja, hogy edzőként térjen vissza a futballba.

Rovatok