Index Vakbarát Hírportál

Az Újpest és a Debrecen is büntetést kapott

2020. június 11., csütörtök 18:30

A rendőrség vizsgálatot indított a keddi Újpest-Debrecen meccs miatt, mert a gyanú szerint az egymás hegyén hátán tömörülő szurkolók nem tartották be a távolságtartási szabályokat. Amíg a rendőrségi vizsgálat eredményeire várnak a klubok, addig sem kell tétlenkedniük, ugyanis az MLSZ saját vizsgálata már le is zajlott a meccs ügyében, aminek az eredményeképpen mindkét klubnak a zsebébe kell nyúlnia - írja az MTI.

A következő dolgok miatt kell fizetniük a kluboknak:

Az Újpestnek 200 ezer forintot kell befizetnie, a Debrecennek 700-at. Hivatalos fogalmazásban ez így néz ki:

"Az Újpestet a rendezéssel összefüggő szabályzati előírások megsértéséért és két szurkolójának elzárt területre történt bejutásáért büntették meg, míg a DVSC-t drukkerei rendzavarása (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása) miatt és a sportzónára vonatkozó MLSZ elnökségi határozatban előírt szabályok súlyos megsértéséért marasztalták el. Az Újpest múlt hétfőn kinevezett, azóta mindkét mérkőzésén győztes vezetőedzőjét, Rogan Predragot írásbeli megrovásban részesítették, mert a DVSC elleni összecsapást követően nem tett eleget nyilatkozattételi kötelezettségének."

Rovatok