Index Vakbarát Hírportál

Sallai Roland hajszálpontos ívelt fejessel egyenlített

2020. június 13., szombat 17:09 | aznap frissítve

A német labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában a Freiburgban ezúttal is kezdő volt Sallai Roland. A magyar szélső klubja az Európa Ligáért harcol, ahogy a Wolfsburg is, ahol pályára léptek. A Freiburg a nyolcadik, a Wolfsburg a hatodik helyen állt a játéknap előtt.

A hazai csapat jól kezdett, kétgólos előnybe került – emellett a videóbíró két gólt vett el tőlük, egyet les, egyet kezezés miatt –, a bajnokságban eddig várakozás felett szereplő Freiburg azonban kiegyenlítette az állást a második félidőben rögtön az első támadásból.

A gólt Sallai Roland fejelte, aki nagyszerűen mérte fel, hogy 12 méterről az egyetlen jó megoldás egy ilyen ívelt fejes, és olyan erővel fejelte meg, hogy a labda pontosan a léc alá hullott, sem a kapus, sem a visszafutó nem tudott menteni. Ha nem ennyire pontos Sallai labdája, könnyen hatástalanítják.

Sallait a 63. percben lecserélték, a dél-koreai Kwon Csang állt a helyére. A 2-2-es állás a folytatásban már nem változott.

A többi eredmény:

A Bayernnek még egy győzelem hiányzik a bajnoki címhez.

Rovatok