Index Vakbarát Hírportál

A 95. percben, egy remek fejesgóllal mentett pontot az Újpest

2020. június 18., csütörtök 10:19

Koszta Márk volt csapata, a Mezőkövesd ellen egy fejesgóllal mentett pontot az Újpestnek a 95. percben. Az 1-1-es végeredménnyel az Újpest már egyre biztosabb távolságra került a kiesőhelytől, a Mezőkövesd viszont kezdhet aggódni a dobogós helyezéséért.

Az most már kijelenthető, hogy a koronavírus-járvány okozta szünet a szezon meglepetéscsapatát, a Mezőkövesdet érintette a legrosszabbul. Mióta újraindult a szezon, a harmadik helyen álló csapat öt bajnoki óta nyeretlen, és a Budapest Honvéd ellen a Magyar Kupa döntőjét is elveszítették. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a rossz sorozat Újpesten megszakadhat, Pekár László 66. percben szerzett góljával egészen a mérkőzés végéig előnyben voltak.

Ám a 95. percben Jonathan Heris adott be a jobb szélről, a kapu előtt  Koszta Márk ugrott a legmagasabbra, aki remekül fejelte vissza a hosszú sarok irányába a labdát. A mezőkövesdi védők Szappanos Péter kapus csak szemmel követték, ahogy a kapuba hullott a labda. A szélsőnek ez volt a harmadik gólja a szezonban, aki 2017 és 2019 között a Mezőkövesd játékosa volt.

Mióta Pedrag Rogan váltotta Nebojša Vignjevićet az Újpest kispadján, a lila-fehérek még nem kaptak ki, az új szerb edzővel 2 győzelem és 2 döntetlen a mérlegük. Az Újpest jelenleg 37 ponttal a 8. a bajnokságban, öt ponttal távolodtak el a kieső helyen álló Debrecentől. A harmadik helyen álló Mezőkövesd előnye elolvadt a Felcsúttal szemben, mindkét csapat 47-47 ponttal áll, a Mezőkövesd jobb gólkülönbségének köszönhetően van a dobogón. A bajnokságból még három forduló van hátra, amelyik csapat a harmadik helyen végez, az indulhat az Európa Liga következő szezonjában.

OTP Bank Liga, 30. forduló:

A tabella:

  1. Ferencváros 30 21 7 2 56-23 70 pont - már bajnok
  2. Mol Fehérvár FC 30 17 8 5 53-26 59
  3. Mezőkövesd Zsóry FC 30 13 8 9 40-28 47
  4. Puskás Akadémia FC 30 12 11 7 46-38 47
  5. Diósgyőri VTK 30 12 5 13 38-42 41
  6. Budapest Honvéd 30 11 8 11 31-38 41
  7. ZTE FC 30 10 9 11 47-41 39
  8. Újpest FC 30 10 7 13 38-43 37
  9. Paksi FC 30 10 7 13 40-47 37
  10. Kisvárda Master Good 30 10 5 15 37-41 35
  11. Debreceni VSC 30 9 5 16 42-56 32
  12. Kaposvári Rákóczi FC 30 4 2 24 24-69 14 - már kiesett

Rovatok