Index Vakbarát Hírportál

A Panathinaikoszból erősített a Felcsút az EL-re

2020. július 1., szerda 14:37

Bemutatta első igazolását a magyar labdarúgó-bajnokság harmadik helyén végző Puskás Akadémia. A portugál Joao Nunes a Benficában nevelkedett, a Lechia Gdansk érintésével került a görög Panathinaikoszhoz. A felcsútiak már tavaly is le akarták igazolni a védelem több posztján is bevethető játékost, aki folyamatosan figyelemmel követte a csapat szereplését, mielőtt csatlakozott a klubhoz.

Nunesnek nem ismeretlen a Pancho Aréna, mert a 2013-as U19-es Európa-bajnokságon játszott ott a válogatottal. Az egyik nem túl jó emlékű meccsen is a pályán volt, amikor a portugálok 6-1-re verték a mieinket. 

A görög bajnokság egyébként még tart, a Panathinaikosz a negyedik helyen áll. Nunes 614 percet játszott kapott a szezonban, egy sárga lap került a neve mellé.

"A magyar futball intenzív, nekem tetszik ez az intenzitás, örülök, hogy itt lehetek, és alig várom, hogy meccseket játszhassak"

- mondta a Puskás Akadémia hivatalos honlapján a bemutatkozó videóban.

Felcsúton a portugál az első érkező, Gyurcsó Ádám pedig az első távozó, aki pillanatnyilag a Hajduk Split játékosa, és csak kölcsönben tért vissza Magyarországra.

Rovatok