Index Vakbarát Hírportál

Budapesten keresi a Dortmund a jövő futballsztárját

2020. július 2., csütörtök 13:03

A Borussia Dortmund utánpótlásképzését valósítja meg Magyarországon a III. kerületi UDSE, jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A klub sportszakmai igazgatója, a korábban a Ferencvárosnál ténykedő Theo Schneider szerint az a céljuk, hogy labdarúgóik 16 évesen akár Bundesliga-csapat korosztályos keretében is megállják a helyüket. Ebben a korban ugyanis sok magyar került ki külföldre, de hiába a tehetség, a megfelelő alapok nélkül a játékosok 80-90 százaléka hamar vissza is tért, mert nem készítették fel őket megfelelően.

Ezen szeretnének változtatni a 10 éves korban kezdődő, 18 éves korig tartó képzéssel. A Borussia jelenlegi utánpótlás vezetője, Eddy Boekamp (a kép jobb szélén) azt mondta, a partneri programban minden szakmai támogatást megadnak, mert szeretnék megtalálni azt a magyar tehetséget, aki a Dortmundhoz kerülhet és ott számításba veszik.

Egy évfolyam képzését már a német elvek mentén kezdték el, a második toborzót júniusban tartották.  Lisztes Krisztián tehetségfejlesztési igazgatóként csatlakozik a német vonalhoz, aki öt évet töltött a Ferencvárosnál, és most köszönt el tőlük. A Werderrel 2004-ben bajnok Lisztes az UDSE-nél minden edzésen ott lesz, és az egyéni képzésben is besegít. 

Rovatok