Index Vakbarát Hírportál

Befejezi pályafutását a 2004-es Eb gólkirálya

2020. július 3., péntek 15:43

A szezon végén visszavonul a 2004-es Európa-bajnokság gólkirálya, a Liverpoollal 2005-ben Bajnokok Ligáját nyerő Milan Baros, írja az MTI.

A 38 éves cseh támadó visszavonulását jelenlegi klubja, a Banik Ostrava jelentette be pénteken. Baros Achilles-ín-gyulladása miatt jelenleg nem tud pályára lépni, ezért döntött most a pályafutása befejezése mellett.

Baros a Banik Ostravában kezdte profi pályafutását 1998-ban, ahonnan a Liverpool 2002-ben 3,2 millió fontért igazolt le. Igazán a 2004-es Európa-bajnokságon robbant be, öt góllal lett a torna gólkirály, a cseh válogatott pedig az elődöntőig jutott. A 2006-os világbajnokságon, valamint a 2008-as és 2012-es Eb-n is ott volt a cseh válogatott keretében. A válogatottságot 2012-ben mondta le, 93 válogatott meccsén összesen 41 gólt szerzett.

Egy évvel később Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal, majd az Aston Villához igazolt. Később megfordult az Olympique Lyonban és a Galatasarayban is, majd 2014-ben hazatért Csehországba. Ismét játszott a Banik Ostravában, a Mlada Boleslavban és a Slovan Liberecben is. Nevelőklubjához 2017-ben tért vissza, utolsó szezonjában 10 meccsen 4 gólt szerzett.

(MTI/Index)

Rovatok