Index Vakbarát Hírportál

Az argentinok feltalálták a fertőzésbiztos hétvégi focit

2020. július 12., vasárnap 17:13 | aznap frissítve

A futballőrült argentinok feltalálták, hogy focizhatnak biztonságosan az egyre terjedő koronavírus-járvány közepette is. Pergamino város egyik kispályáját zónákra osztották fel, és a játékosok csak a saját területükön belül érhetnek a labdához, ezzel betartva a „social distancinget”, írja a Reuters.

„A pálya két ötfős csapat részére készült, akik így anélkül tudnak játszani, hogy túl közel kerülnének egymáshoz. Emiatt persze becsúszó szerelésekre és hosszú cselsorozatokra sincs lehetőség” – mondta Gustavo Cuiffo, az ötlet egyik kitalálója, aki szerint az új játék leginkább a csocsóra emlékeztet. A kapusnak, a védőknek, a középpályásoknak és a két csatárnak is rögzített helye van a pályán.

Hónapok óta ez volt az első alkalom, hogy labdába rúgtam

– mondta Gustavo Santapaola, az egyik játékos.

Argentínában már több mint 75 ezer regisztrált koronavírus-fertőzöttről tudni, és közel 1500-an haltak meg a betegség miatt. A fertőzöttek számának növekedése miatt a kormány ismét korlátozó intézkedéseket vezetett be Buenos Airesben és környékén.

Rovatok