Index Vakbarát Hírportál

Klopp csörgette fel az egymázsás csatárt a történelmi siker után

2020. július 14., kedd 12:18

Zárt kapuk mögött jutott fel az angol másodosztályba a Wycombe Wanderers, miután 2-1-re legyőzte az Oxfordot a Wembley Stadionban. A klub történelmi sikert ért el, mert még nem szerepelt a másodosztályban.

A feljutó csapat egyik legkülönlegesebb játékosa Adebayo Akinfenwa, aki négy éve még munkanélküli volt, úgyhogy most többször visszakérdezett a SkySports riporterének, hogy ugyan mondja már el, mit értek el hétfő este. A riporter pedig kétszer is elismételte, hogy feljutottak a másodosztályba, vagyis a Championshipbe.

Most, hogy így hallom, hadd nyugodjak le. Köszönöm Istennek, ma már csak Jürgen Kloppnak veszem fel a telefont

– viccelődött a csatár.

Klopp tudta, mit kell tennie, és felhívta Akinfenwát, aki az osztályozón félórányi játéklehetőséget kapott. A center a szezonban összesen tíz gólt lőtt, hússzor jelölték a kezdőcsapatba. Az biztos, hogy a Wycombe számíthat a másodosztályban is testi erejére, hiszen 100 kilós.

A Wycombe az FA-kupa 2001-es kiírásában érte el eddigi legkomolyabb eredményét, a Liverpoollal játszott az elődöntőben, és 2-1-re kapott ki. Azt a meccset nem a Wembley-ben, hanem a Villa Parkban rendezték 40 ezer néző előtt. A Liverpool abban az évben megnyerte az UEFA-kupát.

Rovatok