Index Vakbarát Hírportál

Visszatért a Benfica kispadjára Jorge Jesus

2020. július 18., szombat 11:39

Otthagyja a Flamengo csapatát, és visszatér korábbi klubjához, a Benficához Jorge Jesus, írja az MTI. A brazil fociklub pénteken jelentette be, hogy a 65 éves portugál tréner felbontja velük a szerződést.

Jorge Jesus tavaly nyáron érkezett Flamengohoz, 13 hónap alatt öt trófeát nyert a csapattal, közte a brazil bajnokságot és a Libertadores Kupát.

A Benfica később a Facebook-oldalán üdvözölte Jorge Jesust, majd honlapján közölte, hogy az edző elfogadta az ajánlatukat. 

A lisszaboni klub korábbi vezetőedzője, Bruno Lage két héttel ezelőtt nyújtotta be lemondását.A portugál élvonalban a Porto szerdán bebiztosította a bajnoki címét, miután az újabb győzelmével behozhatatlan előnyre tett szert a Benficával szemben. 

Jorge Jesus 2009 és 2015 között irányította a Benficát, amellyel három bajnoki címet, egy Portugál Kupát és öt portugál Ligakupát nyert, míg 2013-ban és 2014-ben döntőbe jutott az Európa-ligában.

Rovatok