Index Vakbarát Hírportál

Molotov-koktélt találtak a görög rendőrök, elhalasztották a kupadöntőt

2020. július 21., kedd 12:19

Elhalasztották a Görög Kupa döntőjét, miután a rendőrség 18 Molotov-koktélt és 12 baseballütőt talált az athéni Georgiosz Kamarasz Stadion, a vasárnapi döntőnek helyszínének közelében, írja az MTI. A döntőt az AEK Athén és az Olimpiakosz játszotta volna. A görög szövetség még nem döntött az új időpontról és helyszínről. A meccset a járvány miatt zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezték volna. 

Az idei görög bajnokot, az Olimpiakoszt tavasszal bundázással vádolták meg. A vád szerint a klubelnök, Evangelosz Marinakisz  2014-ben és 2015-ben több meccs eredményét is manipulálta. A gyanúsítottak között számos játékvezető és más klubok, a Panathinaikosz és az Atromitosz irányítói, továbbá a görög szövetség néhány korábbi vezetője is szerepel. Arról nincs hír, hogy igaznak bizonyultak-e a vádak. Március elején kiderült Marinakiszról, hogy koronavírusos, emiatt elhalasztották az Arsenal és a Manchester City bajnokiját, mivel az Arsenal nem sokkal korábban az Olimpiakosszal játszott Európa Liga-meccset. 

Rovatok