Index Vakbarát Hírportál

Sorra igazolnak a másodosztályú Debrecenhez a válogatott játékosok

2020. július 25., szombat 18:53

Az NB I.-ből kiesett és tulajdonosváltáson is átesett Debreceni VSC újabb válogatott és helyi kötődésű játékost szerződtetett. Korhut Mihály és Sós Bence leigazolása után három nappal, szombaton Varga József visszatérését is bejelentette a klub Facebook-oldala.

A 32 éves, 34-szeres válogatott középpályás 2008-ban került fel a DVSC utánpótlásából az első csapathoz, ahol aztán 212 tétmeccsen játszott, három bajnoki címet, három Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert a csapattal. 2013-tól légiósnak állt, a Greuther Fürth és a Middlesbrough töltött időszak után, 2016 nyarán hazatért és a Vidi, majd később a felcsúti Puskás Akadémia játékosa lett.

Nehéz szavakba önteni, hogy milyen érzések vannak most bennem, nagyon örülök, hogy újra a DVSC-ben szerepelhetek, szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy én újra DVSC-szerelést húzhassak. Nagyon nagy büszkeséggel tölt el, igyekszem meghálálni a bizalmat és a pályán, valamint azon kívül hozzátenni a magamét ahhoz, hogy a DVSC újra ott szerepelhessen, ahová való

– mondta Varga.

Rovatok