Index Vakbarát Hírportál

Sallói negyeddöntős csapatával az MLS-ben

2020. július 27., hétfő 08:38

Sallói Dániel csapata, a Sporting Kansas City bejutott a negyeddöntőbe az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) rendhagyó nyári tornáján, olvasható az MTI hírében. A Kansas a Vancouver Whitecapsszel csapott össze vasárnap késő este, a 16 között, és a gól nélküli rendes játékidő után 11-esekkel nyert 3-1-re.

A magyar játékos a 80. percben, csereként lépett pályára, és a büntetőpárbaj során kihagyta a maga 11-esét. A Sporting Kansas City a csütörtöki negyeddöntőben a Philadelphia Unionnal játszik majd.

Sallói együttese az "MLS Visszatért" elnevezésű torna D csoportjában vereséggel kezdett, kikapott a Minnesotától, a folytatásban viszont a Coloradót, majd a Real Salt Lake-et is legyőzte, így az első helyen zárt. A kieséses szakaszba a hat csoport első két helyezettje került, illetve a négy legjobb csoportharmadik, és éppen a D csoport volt az egyik, melyből három csapat is továbblépett.

A járvány miatti kényszerszünetet követően a bajnokság alapszakasza - amely márciusban, mindössze két forduló után szakadt félbe - közel négy hónap után folytatódott az orlandói Disney World szórakoztatóközpontban zajló tornával, melynek csoportmeccsei beleszámítanak a bajnokságba. Az FC Dallas és a Nashville FC a túl sok koronavírusos eset miatt nem indulhatott el.

A most zajló torna győztese indulási jogot szerez az észak- és közép-amerikai régió Bajnokok Ligájában. A döntőt augusztus 11-én rendezik, az esemény összdíjazása 1,1 millió dollár. A nyári torna után a szokásos módon folytatódik majd a március 12-én, mindössze két forduló után félbeszakadt alapszakasz.

Rovatok