Index Vakbarát Hírportál

A Lazio csatáráé lett az Aranycipő, Ibrahimovic megint megállíthatatlan volt

2020. augusztus 2., vasárnap 00:13 | aznap frissítve

A hétvégén rendezik a Serie A utolsó fordulóját, a szombati játéknapon eldőlt, hogy melyik csapat végez a Juventus mögött a második helyen. Erre három csapatnak volt esélye matematikailag: az Atalantának, az Internek és a Laziónak. Az Inter és az Atalanta pont egymás ellen játszott, így egyszerű volt a képlet: aki megnyeri azt a meccset, az lesz az ezüstérmes. A Lazio abban bízhatott, hogy döntetlenre végez a két csapat, mert akkor a Napoli legyőzésével megelőzhették volna őket. 

Ebből semmi nem valósult meg: az Inter simán, 2-0-ra nyert az Atalanta ellen, a Lazio pedig 3-1-re kikapott a kupagyőztes Napolitól. Az eredmények azt jelentik, hogy az Inter lett a második, az Atalanta pedig a harmadik, míg a Lazio a még Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyen fejezte be a 2019-2020-as idényt. 

Győzött az AC Milan is, a 38 éves Zlatan Ibrahimovic megint rúgott gólt (szép nagyot, itt lehet megnézni), viszont kihagyott egy büntetőt. A svéd csatár év elején tért vissza a Milanhoz,  azóta összesen 18 meccsen játszott, ezeken 10 gólt rúgott. Az AC Milan hatodik helyen fejezte be a bajnokságot, jövőre az Európa Liga selejtezőjében indulhat. 

A már bajnok Juventus vereséggel zárta a szezont, 3-1-re kaptak ki  hazai pályán az AS Romától. Mivel a 31 gólos Cristiano Ronaldo nem játszott ezen a meccsen, az is eldőlt, hogy a 36 gólig jutó Ciro Immobile lesz az olasz bajnokság gólkirálya, egyúttal ő kapja meg a legjobb európai góllövőnek járó Aranycipőt is. Immobile másik kihívója Robert Lewandowski volt; a Bayern München lengyel csatára "csak" 34 gólt rúgott a Bundesligában.

 

Rovatok